2016. július 9., 14:37

Viharokra és szélre figyelmeztetnek a meteorológusok

POZSONY. Szlovákia több járásában első- és másodfokú figyelmeztetést adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet a várható szél és viharok miatt.
201607091424430.vihar01.jpg

A megélénkülő szél főként Nyugat-és Közép-Szlovákiára lesz jellemző, viharokra az ország keleti részén kell számítani.

Nyugaton a szél sebessége a mai napon elérheti a 18-22 m/s, azaz az óránkénti 60-80 kilométeres sebességet, mely az emberei tevékenységre nézve is veszélyt jelenthet.

Az ország keleti részében 18.00 óráig elszórtan jégeső kíséretében érkező viharokkal kell számítani, mely adott esetben az emberi tevékenységre nézve is veszélyes lehet. A vészjelzés a helyzettől függően fokozódhat.

„A viharokat rövid ideig tartó, de intenzív záporeső kísérheti, a csapadék mennyisége elérheti a 20-40 millimétert, míg a viharok kíséretében érkező szél sebessége a másodpercenkénti 18-23 méter, illetve az óránkénti 60-85 km sebességet is” – tájékoztat weboldalán a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SMHÚ).

A keleti országrész egyes területein másodfokú, narancssárga figyelmeztetést van érvényben. A Kassai, Kassa-vidéki, Tőketerebesi, Nagymihályi, Varannói (Vranov nad Topo¾ou), Homonnai (Humenné), Szobránci (Sobrance) és Szinnai (Snina) járásban 30-50 milliméter csapadék hullhat, a szél sebessége pedig akár 30 m/s (110 km/h) is lehet.

A viharok következtében a kisebb folyók és vízfelületek szintje átmenetileg megemelkedhet, a folyómedreken kívül is kialakulhatnak vízfolyások, mint a hegyekből lezúduló víz, de földcsuszamlások, sárfolyások is előfordulhatnak, a lezúduló csapadék elöntheti a pincéket és aluljárókat is.

Megosztás