Végső búcsút vettek Tóth Károlytól
A római katolikus liturgia szerinti szertartás elején, Gál Tamás szavalata után Öllős László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke mondott búcsúbeszédet. „Karcsi égette magát. Amikor a hozzá közel állók egyike-másika szóvá tette, az volt a válasz, hogy ő nem kíván sokáig élni. Ebben a mondatban azonban ott rejtőzött az igazi válasz: sokáig ugyan nem, de annál tartalmasabban. Ilyenkor felsorolunk. A napokban több listát is közzétettünk, ahogy mások is, mi mindent tett, indított, alapított ez az ember. Ezek azonban meg sem közelítik a valóságot. Több, sokkal több az, ami nélküle nem lett volna, vagy másképpen lett volna” – fogalmazott Öllős.
A Fórum Intézet elnöke a továbbiakban arról beszélt, felsorolni is nehéz azokat a szervezeteket, amelyek megszületésében, működésében kulcsszerepet játszott Tóth Károly. "A legismertebbek egész közösségünk életét formálták, de a ritkábban emlegetettek is ki tudnának tölteni egy egész emberi életet. Volt hibás döntése is jócskán. Ezekről ritkábban beszélt, de időről időre összegyűltek benne, és akkor megpróbált számot vetni velük. Ebben rejlett erejének legjava” – folytatta a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke.
„Én azt hiszem ez a mostani lépésed sem lesz hibától mentes Karcsi! Te ugyanis továbbra is itt maradsz velünk, akár tetszik Neked, akár nem! Ám azt megint is eléred, hogy ha reánk nézel a nagy kerek szemeiddel, látszólag higgadtan, akkor muszáj lesz számot vetnünk vele, hogy mit tettünk, mit mulasztottunk el, és ami a legfontosabb: mi az, amit még megcselekedhetünk” – zárta az elhunyt Tóth Károllyal kapcsolatos gondolatait Öllős.
Sírjánál a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója, Molnár Imre barátjának nevezte az elhunytat. „Jan Twardowski lengyel költőnek van egy verse, melynek kezdő sorai így szólnak: „Siessünk szeretni az embereket, mert oly hamar itt hagynak bennünket, marad utánuk néhány cipő és a süket telefon…”
„Miután Öllős Lacitól megkaptam közös barátunk, (kenyeres pajtásunk) Tóth Karcsi halálhírét, percekig süket csönd vett körül. Amikor ki tudtam mozdulni a szobámból, a belvárosban Mikloško Ferkóval futottam össze, aki szintén megdöbbenve fogadta a hírt: „De hisz Õ egy alapember volt!” mondta olyan csodálkozással a hangjában, mint aki meg van győződve arról, hogy az „alapemberek” nem mehetnek csak úgy el közülünk, nem hagyhatnak magunkra minket… vagy ha mégis, akkor ez valami tévedés vagy félreértés kell legyen” – mondta Molnár.
„A halálhír utáni céltalanul süket percekben magam is ilyesmire gondoltam, no meg az elszalasztott látogatások, s a velejáró beszélgetések e földön már soha vissza nem térő mulasztásaira. A válasz nélküli miértek és hogyanok sokaságára… miközben Twardowski verssorait ismételgettem: „Siessünk szeretni az embereket, mert oly hamar itt hagynak bennünket….” – folytatta gondolatait a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
„A magyarbarát Mikloško a lényegre tapintott, amikor „alapembernek” nevezte Karcsit. Ez a megnyilatkozás, nyilván Tóth Károly rendszerváltásban vállalt szerepére vonatkozott, hiszen Ferkot, is ennek tájékán ismertük meg sokan. Mert Karcsi valóban rendszerváltó ember volt. (Nem azok közül való, akik saját semmittevésüket naponta számos indokkal magyarázva meglapultak a háttérben, majd az idők változtával kényelmesen beleültek a készbe. Nem.) Õ abból a fajtából való volt, aki vállalva a kockázatot szinte mindenről kész volt lemondani elvei megtartása, céljai elérése érdekében. Kollégiumi szobáink számtalan átbeszélgetett éjszakája, érvei módszeres logikája, az ellenzéki időkben vállalt bátor kiállása, alapos felkészültsége, széleskörű műveltsége és távlatokba mutató elgondolásai, mind-mind bizonyítékul szolgálnak a fenti állítás igaza mellett” – fogalmazott Molnár.
„Jeles értelmiségi elődeink itt a történelmi Felföldön egy időben oly sokat írtak, s gondolkodtak a „Felvidéki Szellem” mibenlétéről, melynek összetevőit olyan fogalmakkal írták körül, mint amilyen a hit, a hazaszeretet, a szorgalom, a felelősség- és áldozatvállalás, a kiútkeresés, a nyitottság, a tisztes helytállás és a becsületesség…Tóth Karcsi fájdalmasan rövid életművét talán azzal az állítással tudnánk legtalálóbban összegezni, hogy abban ez a bizonyos „Felvidéki Szellem” éledt újjá, példát adva nekünk emberségből és magyarságból” – hangzottak egyebek mellett Molnár Imre az elhunyt barátról összegzett gondolatai.
Magát a temetési szertartást Domsitz Mária kántor, hitoktató segédletével Myjavec Pál atya, somorjai plébános celebrálta.
Tóth Károly özvegye, Sándor Eleonóra, valamint fia Ádám, a családtagok, barátok és munkatársak mellett számos jeles szlovákiai magyar és anyaországi közéleti személyiség, köztük Czimbalmosné Molnár Éva magyar nagykövet, Duray Miklós író, politikus, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának képviseletében Pathó Marianna, FMK és MPP alapító tagok, az MKP és a Most-Híd politikusai, Somorja városának elöljárói, civil szervezetek, tudományos és közösségi intézmények képviselői rótták le kegyeletüket az elhunyt sírjánál.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet alapítójáról a Szlovák Köztársaság törvényhozása egyperces néma csenddel emlékezett meg. A megemlékezést indítványozó képviselő, Ondrej Dostál hangsúlyozta, Tóth Károly a pártállamtól független első szlovákiai politikai mozgalom, a Független Magyar Kezdeményezés megalapításában és a szlovákiai magyar, illetve a szlovákiai társadalom egészének demokratikus átalakulásában játszott pótolhatatlan szerepet.
