2015. december 29., 18:33

Véget vetnek az éjszakai életnek Pozsony óvárosában?

POZSONY. Valószínűleg már este tíz órától be kell zárni a Pozsony-Óvárosban működő vendéglőket, bárokat és szórakozóhelyeket. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis úgy határozott, hogy azok nyitvatartási idejének egyéni megítélése nincs összhangban a vonatkozó törvénnyel.

„Óvárosnak (Staré Mesto) tiszteletben kell tartania a döntést, amely ellen nem lehet fellebbezni, s jelenleg az ítélet jogerőssé válására vár. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a vendéglátó-ipari egységekre általános érvényű működési idő lesz érvényben 22 órai zárással” – áll Óváros nyilatkozatában, amelyet a városrész szóvivője, Nora Gubková ismertetett.

A Legfelsőbb Bíróság megerősítette a Pozsonyi Kerületi Bíróság 2014. december 3-ai döntését. Radoslav Števèík, Óváros polgármestere idén februárban fellebbezett a kerületi bíróság döntése ellen, ám mint kiderült, nem járt sikerrel. Az Óváros az ottani nyitvatartási időről szóló érvényes rendelet megszüntetésétől tartott, ezért Števèík polgármester még novemberben javasolta az óvárosi vendéglők nyitvatartási óráinak módosítását. Azokat több övezetbe sorolta, amelyekben minden vendéglátó-ipari egységre azonos szabályok vonatkoztak volna. 

A gyalogos övezetben a vendéglők egész héten csak éjfélig lehettek volna nyitva, a tágabb városközpontban pedig fél órával rövidebb ideig. Az emberek hétvégeken a történelmi központ vendéglőiben reggel két óráig szórakozhattak volna, ám éjféltől már csak zene nélkül. A városrész sűrűbben lakott területein a bároknak már 22 órakor be kellett volna zárniuk.

„A városrész vezetősége novemberben új javaslattal rukkolt elő, amely módosítja a 22 óra utáni nyitva tartást, s egyúttal figyelembe veszi a lakosok igényeit. Ekképp akarták megelőzni azt a jogi vákuumot, ami a Legfelsőbb Bíróság döntése után keletkezett volna” – magyarázza a továbbiakban Gubková.

Števèík polgármester az általános érvényű rendeletet a decemberi önkormányzati ülésen akarta a helyi képviselők elé terjeszteni. Az új szabályok azonban nem találtak megértésre a vendéglátó-ipari egységek működtetői körében, akik azt állították, az új szabályok tönkretehetik őket. Óváros vezetőségének a városrész vállalkozóival és lakosaival történő közös november 25-i találkozója után Števèík polgármester bejelentette: a nyitvatartási idő módosítására vonatkozó javaslatot leveszi a decemberei ülés napirendjéről, s azzal vár a parlamenti választások utáni időszakig. „A nyitvatartási órák új szabályairól az önkormányzat a gasztronómiai egységek és a lakosság képviselőivel tárgyal” – zárta tájékoztatását Gubková.

Az Óváros rendeletében a városrészt több övezetre osztatná, amelyek ugyanolyan szabályok szerint működnének. Például a gyalogosövezetben, ahol a legtöbb vendéglátó-ipari egység működik, azok vasárnaptól csütörtökig 24 óráig lennének nyitva, hétvégenként pedig hajnali két óráig, ám éjféltől már zene nélkül. A szélesebb városközpontban a bároknak a hét folyamán 23 órakor, péntekenként és szombatonként pedig egy órával később kellene bezárniuk. A lakóövezetekben már este tízkor be kellene zárni. Kivételt csak az alagsori vendéglők, illetve a Dunán horgonyzó hajóbárok képeznek, amelyek reggel ötig tarthatnának nyitva.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.