Vallási körmenetnek álcázva tartottak felvonulást Hongkongban a demokráciapárti tüntetők
Könnygázt és vízágyúkat vetett be a hongkongi rendőrség tüntetők egyes csoportjai ellen szombaton fontos közintézmények előtt.

Erre a napra megemlékező felvonulást hirdetett a héten a Civil Human Rights Front nevű ellenzéki csoport, de a rendőrség nem engedélyezte azt. Emiatt a csoport lefújta a demonstrációt. Ennek dacára több ezer demokráciapárti tüntető vallási körmenetnek álcázott békés felvonulást tartott több központi kerületben szombaton. Hírügynökségi beszámolók szerint azonban voltak álarcos tüntetők is, és egyesek útakadályokat emeltek kukákból és jelzőtáblákból.
A rendőrség hírügynökségi jelentések szerint igyekezett megakadályozni, hogy fontos épületek közelébe jussanak tüntetők, mégis a parlament, a kormányhivatal és a Kínai Népköztársaság Felszabadító Hadseregének helyi főhadiszállása előtt összetűzés alakult ki.
