Vádat emeltek a Nyemcov-gyilkosság ügyében
Samszugyin Cakajev elmondta, hogy a gyanúsítottakat "nyereségvágyból vagy megrendelésre, összeesküvés alapján, emberek csoportja által elkövetett gyilkossággal" vádolják. A szövetségi nyomozó bizottság Dadajev mellett egyidejűleg vádat emelt a gyilkosságban való bűnrészesség címén Sadid Gubasev, Hamzat Bahajev és Tamerlan Eszkerhanov ellen is. Egy ötödik gyanúsított, Anzor Gubasev ellen később fognak vádat emelni, mert ügyvédje ideiglenesen nem tartózkodik Moszkvában. A vádemelés "végleges formában" történt meg, ami azt jelenti, hogy lezárult a vizsgálat az öt gyanúsított ügyében - magyarázta Roza Magomedova, Tamerlan Eszkerhanov védője.
Egy, a vizsgálathoz közel álló forrás azt közölte a TASZSZ hírügynökséggel, hogy a bírósági eljárás várhatólag jövő tavasszal, előreláthatólag márciusban kezdődhet meg. Egy további gyanúsított, Beszlan Savanov ellen megszüntették a nyomozást, tekintve, hogy öngyilkosságot követett el grozniji börtönében. A bűntény megrendelésével és megszervezésével vádolt Ruszlan Muhugyinov ellen novemberben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A gyilkossági ügynek vannak további feltételezett résztvevői is, akiknek személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. Ellenük a vizsgálat folyamatban van.
Borisz Nyemcov ellenzéki politikust, volt miniszterelnök-helyettest február 28-ra virradóra több lövéssel ölték meg Moszkva belvárosában, a Kreml lábánál húzódó Bolsoj Zamoszkvoreckij hídon. A politikus ukrán barátnőjével gyalogosan a közelben lévő lakása felé tartott. Nyemcov a 2013-ban hatalomra került Nyugat-barát ukrán vezetést támogatta. Megölése egy nappal előzte meg a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus ellen tiltakozó nagy ellenzéki megmozdulást Moszkvában, amelynek Nyemcov az egyik szervezője volt.