Uniós politikusokat tiltott ki Oroszország
MOSZKVA, AMSZTERDAM. Európai uniós tagországok politikusainak tiltotta meg Oroszország, hogy a területére lépjenek, válaszul az ukrajnai politikája miatt Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókra – jelentette be Mark Rutte holland miniszterelnök.
Didier Reynders belga külügyminiszter azt közölte, hogy az uniós országok nagykövetségeihez eljuttatott listán 89 név található. Az orosz fél ugyanakkor – sajtójelentések szerint – azt kérte, hogy a listát ne tegyék közzé.
Vlagyimir Csizov, Oroszországnak az Európai Uniónál akkreditált nagykövete megerősítette a lista létezését, de hozzátette, hogy „nem vezető vagy magas beosztású” személyekről van szó.
Rutte azt mondta, hogy Hollandiából két parlamenti és egy európai parlamenti (EP) képviselőt érint a tilalom. Belga részről Guy Verhofstadt volt kormányfő, az EP liberális frakciójának vezetője biztosan szerepel a listán. Stockholmi közlés szerint Svédországból nyolc közéleti szereplőnek tiltották meg az oroszországi beutazást.
A TASR hírügynökség értesülései szerint a listán szlovák politikus nem található. Szerepel rajta viszont négy cseh, mégpedig Jaromír Štìtina EP-képviselő, a TOP 09 párt két képviselője, Karel Schwarzenberg és Marek Ženíšek, valamint Štefan Füle volt uniós biztos.
Moszkva ellen tavaly vezettek be nemzetközi szankciókat – köztük beutazási tilalmat is – a Krím elcsatolása miatt. Rutte közlése szerint a mostani orosz intézkedéssel ezekre kívántak válaszolni.
A holland kormányfő elítélte az orosz lépést, és annak azonnali visszavonására szólította fel Moszkvát. Ugyanezt tették a belga kormány képviselői is, míg Németország a lista közzétételére sürgette az orosz hatóságokat.
Az uniós diplomáciai szolgálat egy tagja az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy Oroszország az elmúlt hónapokban több uniós illetékes beutazását megtagadta, ugyanakkor eddig semmilyen feketelista létezésére nem tett utalást.

Forrás
mno.hu, TASR