Újra látogatható lesz a Zsolnay-mauzóleum
Július 19-én már a széles nyilvánosság számára is megnyitják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra alapítója, Zsolnay Vilmos és családja temetkezési helyét. A mauzóleum rossz állaga és a felújítás okán volt zárva évekig. A sírboltot Zsolnay Vilmos 1900-ban bekövetkezett halála után fia, Miklós emeltette édesapja kedvenc helyén, a gyárral határos magaslaton, ahol szívesen időzött. A kivitelezést a porcelánmanufaktúra munkásai végezték Sikorski Tádé építész tervei alapján. Zsolnay Vilmos érckoporsóját 1913-ban helyezték el a családi kriptában. Rajta kívül felesége, Bell Terézia és fiuk, Miklós koporsója van itt elhelyezve. A család többi tagjának földi maradványait, urnáit a vandál pusztítások nyomán igencsak megrongálódott állapotban 1986-ban a pécsi dísztemetőben helyezték el.
A neoromán építmény egy sírkápolnából és egy földalatti sírkamrából áll, amely egy díszes eozin szarkofágot és 32 koporsófülkét rejt. A mauzóleum homlokzatát zománcozatlan pirogránit lapokkal burkolták, a félgömb kupolát pedig sötétzöld majolikamázas idomcserepekkel fedték le. A kápolnában eozin oltárt és örökmécsest helyeztek el, a falakat színes csempékkel díszítették.
A Zsolnay család történe szorosan összefügg Pécs városával. Zsolnay Miklós kereskedő 1852. június 2-án kezdeményezte itt a majdani gyár alapítását Pécs szabad királyi város tanácsának írott első kérvényével. Gyermekei, a hazai ipar fejlesztéséért lelkesülő Ignác, de főként Vilmos - akit kortársai a "legnagyobb magyar fazekasként" tiszteltek - kőedény manufaktúrából az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb finomkerámia-ipari gyárkomplexumát fejlesztette ki a 19. század utolsó harmadában, az általános gazdasági fellendülés, társadalmi átalakulás kedvező időszakában.
Vilmos sokoldalúan kreatív, gyakorlatias és művészi hajlammal megáldott, igényes személyiség volt. Kereskedőként indult pályáján, csupán élete delétől szentelte minden energiáját gyára személyes irányítására. Alapanyagait maga állította elő, bányák sorát bérelte, vásárolta meg. Foglalkozott ipari porcelángyártással, volt építészeti terrakotta, edénygyártó és kályhagyár részlege, de Zsolnay Vilmos és tehetséges családtagjai számára a legkedvesebb és a legfontosabb a gyár művészi munkássága volt.
Számos technikai találmány, speciális összetételű massza, máz, díszítőtechnika kidolgozása fűződik Vilmos nevéhez, elsőként az 1870-es évek során kidolgozott "porcelánfajansz" kerámiaféleség, amelynek világos színű, de porózus alaptestét színes, erős tüzű email kézi festéssel díszítettek.
A gyár alkalmazottjai mellett a mintákat két leánya, Teréz és Júlia is tervezte, fia Miklós, a kereskedelmi feladatokat látta el, később vejei, Sikorski Tádé építész és iparművész tervező, valamint Mattyasovszky Jakab geológus is a gyárban dolgozott. A külföldi bemutatkozásokon, világkiállításokon (Bécs, 1873; Párizs, 1878; Sidney, 1879; Chicago, 1893; Brüsszel, 1897) számos jelentős díjat nyertek. Jelentős megrendeléseket teljesítettek Bécsből, Londonból, New Yorkból.
Zsolnay Vilmos periódusában a gyár az ismeretlenségből előretörve küzdötte fel magát a kor kerámiaművészetét meghatározó, nemzetközinek tekinthető stiláris és technikai tendenciákat alkalmazó üzemmé, amelyet mindemellett egyéni és jellegzetes stílus, rendkívüli formagazdagság, színesség, fantázia jellemzett. A kora legjelesebb bécsi és magyar építészeivel (Otto Wagner, Max Fabiani, Steindl Imre, Lechner Ödön stb.) való személyes együttműködéssel Zsolnay Vimos az építészeti kerámia területén is különleges teljesítményt tudott nyújtani. A szerény terrakotta díszítőtagozatok kezdeti előregyártása helyett az 1880-as évektől jelentős magán- és középületek egész sorának teljes, egyedi kerámia öltözékét készítette el.
A magyarországi építkezések általános fellendülése következtében a 20. század elején a Zsolnay gyár termelésében az építészeti kerámia meghatározó ágazat lett, az egyedileg tervezett, luxus kivitelezésű megbízatások mellett Budapesten csempe és szaniter árú gyárat is létesítettek.
Vilmos halála után fia, Zsolnay Miklós (1857- 1922) lett a gyár tulajdonosa. A század első évtizedében nemzetközi művészeti és gazdasági sikerei csúcsára ért a gyár. 1900-ban Párizsban, 1902-ben Torinóban, 1904-ben Saint Louisban, 1906-ban Milánóban, 1911-ben ismét Torinóban ismerték el a legjelentősebb díjakkal, a szecesszió és a korai art deco szellemében fogant művészi alkotásokat, amelyeket a gyár hivatásos tervezői és meghívott vendégművészek terveztek, s nagy létszámú, képzett kézműves gárda kivitelezett.
Ezt az időszakot a Zsolnay Vilmos által kidolgozott máztechnika, az "eosin" fantázianéven ismert színváltó fém-lüszter mázak jellemzik. A luxus enteriőrök "ékszerei" lettek a természet és az álmok változékony szépségét megidéző művészi tárgyak. A virágtartók, fali tálak, lámpák, ékszer- és vizitkártya tartó tálak átalakultak, szobrokká és színjátszó festményekké váltak.
Az I. világháború következményeként Közép- és Kelet Európa térképét a győztes hatalmak átrajzolták. A Zsolnay gyár elvesztette nemzetközi kapcsolatait, piacait, saját nyersanyag forrásait. Mindemellett szembe kellett néznie az iparművészet világszerte bekövetkező feladatváltozásával. Az ipari porcelángyártás mellett a korábbi cseh, osztrák, német importot helyettesítő, asztali edénygyártás lett meghatározó tevékenysége. Porcelángyárrá alakult át, és porcelánból készítette - a gazdaságilag válságos évek után - a dísztárgyait is. Áttért a sorozatgyártásra, de a porcelánra adaptált eosin technikával és mázalatti festéssel változatlanul készültek exkluzív modellek, a súlyos válságok reményt keltő szüneteiben.
Az 1948-ban bekövetkezett államosítás után öt évig teljesen szünetelt a Zsolnay gyárban a művészi tervező munka, 1973-ig még a Zsolnay márkanevet sem viselték a minden téren központi irányítás alá vont, belföldre irányuló termelésben. A hagyomány és az egykor magasra tett mérce azonban a diktatúra enyhülése után ösztönzően hatott. Az országhatárt ugyan vasfüggöny zárta el, de a korszerű művészeti szemlélet éppen Pécsett, éppen az iparművészetben viszonylagos szabadságot élvezett, így megjelent a Zsolnay gyár műhelyeiben is.
A több mint 150 éves gyár művészi tevékenysége jól példázza, hogy a kor kihívásaira mindig lehet kreatív választ adni, a történelmi körülmények által meghatározott módon. Életben maradását annak köszönheti, hogy alkalmazkodni tudott a körülmények folyamatos változásaihoz, miközben sikerült fenntartania sajátos egyéni jellegét, egyszerre volt nyitott, befogadó és hagyományőrző.
