Újan is Öreg maradhat az egykori Ferenc József híd

Mindez abból a felszólításból derül ki, amelyet a lakosság irányába intézett a főváros, hogy kiderítse elfogadnák-e az emberek, ha a rekonstrukción átesett hídnak a jövőben a jelenleginél eltérő lenne a neve. A városházára 695 javaslat érkezett, amelyek túlnyomó többségben az Öreg híd megnevezést preferálják. „Az emberek ezt azzal indokolták, hogy ez a megnevezés általánosan használatos és beivódott a köztudatba, s ha netán átneveznénk is, az utca embere akkor is ezt a megnevezést használná, mert ismerik, s mert kihangsúlyozza annak korát, azaz, hogy a legöregebb pozsonyi hídról van szó" – magyarázta Iveta Plšeková, Pozsony város alpolgármestere.
Akadtak olyan javaslatok is, miszerint ¼udovíta Štúr, vagy I. Ferenc József hídnak kellene elnevezni. „Ebben nyilván az is szerepet játszott, hogy tavaly ünnepeltük ¼udovít Štúr születésének 200 évfordulóját" - vélte Plšeková. A ¼udovít Štúr megnevezés mellett 42-en, az I. Ferenc József híd mellett 41 tették le voksukat.
Hasonló arányban szavaztak a Zöld híd, vagy a Milan Rastislav Štefánik híd megnevezésre is. Ugyanakkor akadtak kuriózumszámba menő javaslatok is. Az emberek így például továbbra sem tettek le azon vágyálmukról, hogy Pozsony valamely hídját egyszer Chucka Norrisról nevezzék el. Volt olyan is, aki a jelenlegi, vagy épp valamelyik korábbi polgármesterről kívánta elnevezni a hidat. Sőt, olyan is akadt, aki szerint az egykori fővárosi fürdőről, a Lidóról kellene elnevezni a felújított Öreg hidat. A furcsa, vagy legalábbis szokatlan megnevezések sorát olyan nevek tarkítják még, mint a Csúnya híd, a Rabló híd, a Szerelem hídja, vagy a Felesleges híd.
A beérkezett javaslatokból egy történészekből, Pozsony város főépítészéből, a fővárosi magisztrátus kulturális osztályának munkatársából, s a történelem területéről érkező szakemberekből álló szakmai biztosság választja majd ki négyet. „Minden nevet elbírálnak, kiválasztják a négy legindokoltabbnak tartott javaslatot, amelyet aztán a kulturális bizottság elé tárnak" – mondta el a további lépésekkel kapcsolatban Plšeková. Arról, hogy végül mi lesz az Öreg híd új neve, a lakosság dönthet majd egy nyilvános szavazás keretében.