2018. február 2., 15:57

Újabb német városban függesztik fel a menedékkérők befogadását

FREIBERG. Újabb német városban függesztik fel a menedékkérők befogadását, ezúttal a szászországi Freibergben.
201802021602450.640480.jpg

A Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió pénteki jelentése szerint az önkormányzati képviselő-testület nagy többséggel elfogadott egy indítványt, amellyel a város engedélyt kér a tartomány vezetésétől, hogy 2021 végéig felfüggeszthessék a menedékkérők befogadását.   

Az indítványban arra hivatkoznak, hogy egyenlőtlen a járásban elhelyezett menedékkérők eloszlása, 70 százalékuk - nagyjából kétezer ember - Freibergben lakik, ami túlfeszíti a 41 ezer lakosú város integrációs képességét.   

Az MDR regionális közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint Sven Krüger polgármester hangsúlyozta, hogy Freiberg továbbra is toleráns és a világra nyitott város marad, de a társadalmi munkában dolgozó civil egyesületekkel együttműködve sem bírják a terheket, így a már a városban élő menedékkérők beilleszkedése is veszélybe kerülhet.   

A túlterheltséget jelzi, hogy az óvodákban több mint 200 férfőhely hiányzik, és több óvodában 25 és 40 százalék között van a menekültügyi rendszer keretében ellátott gyermekek aránya.   

Az indítványban rámutattak, hogy Freiberg az alsó-szászországi Salzgitter, Delmenhorst és Wilhelmshaven, illetve a brandenburgi Cottbus példáját követi. A három alsó-szászországi településen még tavaly függesztették fel a menedékkérők befogadását az ellátórendszerek túlterheltsége miatt, Cottbusban pedig januárban, miután több incidens és erőszakos bűncselekmény nyomán felerősödött a feszültség a helyiek és a menedékkérők között.   

A csaknem 83 milliós Németországba a nemzetközi migrációs válság elmélyülése, 2015 óta nagyjából 1,4 millió menedékkérő érkezett. A közös terheket a tartományok között elosztó rendszer alapján Szászországnak a menedékkérők mintegy 5 százalékát kell befogadnia, míg a Brandenburgra 3 százalék, Alsó-Szászországra 10 százalék jut.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.