2014. november 26., 16:56

Újabb madárinfluenza-járványtól féltik Európát

BERLIN. Költöző madarak is terjesztik azt az újfajta kórt, amely miatt Németországban 200 ezer kacsát, pulykát és csirkét kellett megölni elővigyázatosságból - közölte a CNN. A német hatóságok egész Európára kiterjedő járványt emlegetnek, de az Által-ér Szövetség titkára szerint a Tatán pihenő vadludak esetében nem kell tartani a H5N8 vírustól.
Az északkelet-németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban már két vadon élő madárban is kimutatták az eddig csak házi szárnyasokat fenyegető, de gyors terjedésével sokakat aggasztó H5N8 vírustörzset - írja a CNN.com.

Rügen szigetén most egy vadmadárban, egy csörgő récében mutatták ki a kórokozót, nagyjából 50 kilométerre attól a pulykateleptől, ahol a hónap elején először találkoztak Németországban a vírussal. Nem sokkal később egy holland kacsatelep teljes állományát kellett megsemmisíteni a vírus miatt, majd Nagy-Britanniában is találkoztak a vírussal.

Eddig már 200 ezer madarat öltek meg elővigyázatosságból, Németországban pedig tovább 13 millió madarat kell fedett házba telepíteni, nehogy találkozzanak a vadmadarakkal. A német kormány válságtanácskozást tart hétfőn az ügyben.

A tatai Öreg-tavon pihenő több tízezer vadlúd miatt a mi térségünk is érintett lehet az ügyben, de Musicz László, az Által-ér Szövetség titkára szerint nálunk nem kell tartani a járványtól:

- Az efféle vírusok jellemzően nagyobb baromfitelepek közelében ütik fel a fejüket. Tata környékén azonban jelenleg nincs ilyen létesítmény, ezért az Ázsia felől érkező madarak nem tudnak hol megfertőződni. A néhány évvel ezelőtti madárinfluenza-járvány is ezért kerülte el a tatai madárpopulációt - közölte a kemma.hu-val Musicz László.
Megosztás