2015. január 21., 07:32

Újabb katonai mozgósítás kezdődött Ukrajnában

KIJEV. Megkezdődött hivatalosan kedden Ukrajnában az újabb részleges katonai mozgósítás - jelentette be Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek elnevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) parancsnokságának szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján.
A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy a mozgósítás három hullámban, összesen 210 napig tart majd, és érinti Ukrajna valamennyi megyéjét és a fővárost is. Szavai szerint az újonnan behívottak azokat a katonákat váltják fel, akik tavaly tavasz óta szolgálnak. Hozzátette, hogy kétszeres fizetést kapnak azok, akiket a kelet-ukrajnai harcok övezetébe vezényelnek.

Az ukrán parlament által január 14-én jóváhagyott elnöki mozgósítási rendelet kedden jelent meg az ukrán hivatalos közlönyben, és ezzel a jogszabály életbe lépett.

A sajtótájékoztatón Liszenko beszámolt arról, hogy az elmúlt 24 órában egyetlen katona sem esett el a harcok övezetében, 19 viszont megsebesült. A szakadárok továbbra is hevesen támadják az ukrán katonák állásait, az elmúlt 24 óra alatt több mint száz alkalommal nyitottak tüzet. A szóvivő szerint a szakadár támadásoknak területfoglalás a céljuk. Hozzátette, hogy a szakadárok továbbra is intenzíven mérnek tüzérségi csapásokat lakott területekre, főként nagy szórású Grad rakéta-sorozatvetőkkel, valamint gránátvetőkkel és harckocsik lövegeivel.

A szóvivő elmondta, hogy kedd reggel heves tüzérségi párbaj folyt a donyecki repülőteret védő ukrán katonák és a létesítményt elfoglalni próbáló szakadár egységek között. Kijelentette, hogy a légi kikötő területét továbbra is az ukrán fegyveres erők uralják. Előző nap a repülőtér új termináljában történt egy részleges beszakadás két szint között, aminek következtében több ukrán katona is megsérült. Liszenko szavai szerint ez nem változtatott a helyzeten, a "kiborgok", vagyis a repteret emberfeletti módon védő ukrán katonák továbbra is kitartanak. Elismerte ugyanakkor, hogy nincsenek friss információi arról, miként alakult azóta nap közben a helyzet a repülőtéren és környékén.

A donyecki városvezetés kedden arról számolt be, hogy a városban nem szűnnek az éjjel kezdődött tüzérségi támadások, lövedékek csapódnak be a város központjában és több kerületében is. A hivatal információi szerint az elmúlt 24 órában két civil életét vesztette életét és 11 megsebesült.

Kijev szerint orosz erők támadtak meg egy útellenőrző posztot Kelet-Ukrajnában

Az orosz reguláris hadsereg egységei rátámadtak egy ukrán útellenőrző posztra a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében - jelentette ki Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) parancsnokságának szóvivője kedd esti rendkívüli kijevi sajtótájékoztatóján.

Helyszíni beszámolók szerint az orosz határhoz közeli, Luhanszktól északra lévő területen, a bahmutyivkai autóúton felállított 31-es posztot érte elsőként az orosz erők támadása. Heves, több órán át tartó tűzharc után az ukrán erők feladták a posztot és hátrébb vonultak. Jelenleg a 29-es ukrán útellenőrző pontért folyik tovább a tüzérségi összecsapás a szemben álló felek között.

A közelben tartózkodik Szemen Szemencsenko parlamenti képviselő, a Donbasz önkéntes ukrán belügyi alakulat parancsnoka, aki közölte, hogy legalább két ukrán katona elesett a harcokban és több megsebesült. Hozzátette, hogy civil áldozatok is lehetnek, mert a harc közben a támadók tüzérségi lövedékei közül több a közeli Krimszke faluban csapódott be. Szemencsenko szavai szerint a 24-ik ukrán gépesített dandár vív tűzharcot a támadókkal.

Előző nap Liszenko sajtótájékoztatóján hírszerzési információk alapján azt mondta, hogy az orosz fegyveres erők körülbelül hétszáz katonája - két zászlóalj - behatolt az országba a Moszkva-barát szakadárok által megszállt Luhanszk megyei határszakaszon keresztül. A közlésre reagálva az orosz védelmi minisztérium szóvivője tagadta, egyenesen "ostobaságnak és hallucinációnak" nevezte azt, hogy orosz katonák nyomultak volna be Ukrajna területére. Az újabb, keddi kijevi állításra még nem reagált Moszkva.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.