Újabb katasztrófák várnak Japánra?
Az erős rengéseknek kitett területeken minden nap legalább egy, 5-ös fokozatú, az elmúlt hat napban pedig már négy, 6-7-es erősségű földrengés történt.
A japán rendőrség szerdán közzétett adatai szerint a március 11-i földrengésben és az azt követő szökőárban már több mint huszonnyolcezer ötszáz ember halt meg vagy tűnt el, 150 ezer épület megsemmisült, többek között nagy ipari létesítmények.
Az előzetes számok szerint a károk mértéke meghaladja a 308 milliárd dollárt, további 133 milliárd dollár lehet a Fukusima-1-es atomerőműben történt szerencsétlenség következtében keletkezett károk mértéke.
Szerdán részlegesen megnyitották a földrengés által leginkább sújtott nagyváros, Szendai repülőterét. A légi kikötő ugyanakkor egyelőre csupán belföldi járatokat fogad. A Toyota vállalat szerdán bejelentette, hogy április és május folyamán öt európai gyárában több napon át szünetelteti a termelést az alkatrész-szállítási gondok miatt.
KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ A katasztrófa pillanatai