Újabb halálos áldozatok Japánban
Két halálos és 132 sérült áldozata van a csütörtök esti, 7,1-es erősségű japáni földrengésnek. Az ország északkeleti részén 3 millió 600 ezer otthonban szűnt meg az áramszolgáltatás a földmozgás következtében.
A nukleáris biztonsági hivatal közlése szerint a térség egyetlen atomerőműve sem szenvedett kárt. A földrengés idején itt karbantartási munkálatok folytak, így a fűtőrudak nem a reaktorban voltak, hanem az elhasználódott üzemanyagot tároló medencében. Nem adódtak újabb problémák a két sérült fukusimai atomerőműben sem, nem mértek a korábbiaknál nagyobb sugárzást a térségben.
Közben a japán kormány pénteken felszólította a fogyasztókat, hogy kevesebb áramot használjanak majd nyáron, amikor szokás szerint a legnagyobb a szükséglet. A nagyvállalatoknak 25, a kisebb ipari felhasználóknak 20, a háztartásoknak 15-20 százalékkal kellene kevesebbet fogyasztaniuk.
A Tokyo Electric Power Company a megsérült és kikapcsolt fukusimai atomerőmű tulajdonosa és üzemeltetője, egyszersmind a legnagyobb áramszolgáltató cég Japánban és Ázsiában, és a negyedik a világon.
Elemzők szerint a kevesebb áramfogyasztás késleltetheti az újjáépítést, és vele a világgazdaság idei kilátásait, másfelől fékezheti a kőolaj árának emelkedését, amennyiben a megsérült atomreaktorokból hiányzó áramtermelést Japán kénytelen ásványi energiaforrásokkal pótolni.