Újabb halálos áldozatai vannak a nicaraguai erőszaknak
Legkevesebb 8 halálos áldozatot követelt az erőszak szombaton Managua utcáin, Nicaraguában, 178-ra emelve az áprilisban kezdődött kormányellenes tiltakozásokon meghaltak számát.

A szombati áldozatok közül hatan egy család tagjai voltak, akikre Molotov-koktéllal rágyújtották a házat. Két másik embert akkor támadtak meg, amikor el akartak bontani egy útakadályt - tudatta a rendőrség.
Pénteken a kormány beleegyezett, hogy nemzetközi szakértők tárják fel, hogy ki a felelős a tiltakozásokban meghalt emberek haláláért. Az ellenzék pedig belement abba, hogy lebontsák a barikádokat az utcákon. Ez után a kormány és az ellenzék is az erőszak beszüntetésére szólított fel.
A Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) szerint a kormányellenes tiltakozásokon mintegy 200 ember halt meg az elmúlt hetekben. A kormány hivatalosan 46 halálos áldozatot ismer el. Az ellenzék szerint az áldozatok többségével a kormányhoz köthető félkatonai szervezetek végeztek. A kormány viszont az ellenzéket teszi felelőssé az erőszakért.
Nicaraguában áprilisban kezdődtek tiltakozások a kormányzat adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei ellen, ám a tüntetők most már Daniel Ortega elnök távozását és új választások kiírását követelik. Bírálói szerint ugyanis az országot 2007 óta irányító Ortega, aki korábban is volt már államfő, könyörtelenül ragaszkodik a hatalomhoz, és a közvagyont saját maga és családja gazdagítására használja.