2019. január 19., 16:56

Újabb francia önkormányzat esett áldozatul a bevándorláspárti Macron-rezsimnek

Miközben Franciaország rekordnak számító, 255 ezer új migránst fogadott tavaly, és több mint 122 ezer menedékjogi kérelmet terjesztettek be, a bevándorláspárti francia rezsim nem akar részt venni a migránsok finanszírozásában, azt teljes egészében az önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk.

franciaorszag-migracio.jpg
Képünk illusztráció.
Fotó: Michel Spingler/AP

Most Bayonne, egy óceánparti város került bajba, mégpedig azért, mert az állam nem vesz részt a migránsok fogadásával járó terhek viselésében. 2018 novembere óta több mint 3500 migráns érkezett a majdnem 50 ezer lélekszámú városba.

Súlyos konfliktus alakult ki a város polgármestere, a centrista Jean-René Etchegaray és a terület prefektusa között, aki világossá tette, hogy az állam nem támogatja anyagilag a migránsok befogadását. Miután Bayonne nagyon közel van a spanyol határhoz, és a migránsok Olaszország felé nem tudnak menni, mert ott Matteo Salvini belügyminiszter keményen fellép ellenük, elindultak Franciaország felé.

Tömegével, naponta akár 80-an, 100-an is érkeznek Guineából, Elefántcsontpartból vagy Maliból. Bayonne buszpályaudvara állandóan tele van migránsokkal, innen indulnak elsősorban Párizsba. A migránsok többsége egyedülálló férfi, néha persze nők és gyerekek is vannak. Gyakran a végkimerülés határán, papírok, okmányok nélkül.

A helyzetre az önkormányzat úgy próbált meg reagálni, hogy a migránsoknak néhány órára „tetőt” biztosított a fejük fölé, azaz egy átmeneti befogadó helyet nyitott nekik egy korábbi közösségi házban, ahol kipihenhették magukat, ellátást kaptak, és indulhattak tovább. A polgármester a befogadó hely fenntartására igényelt 70 ezer eurót a területi vezetéstől, de a prefektus megtagadta a hozzájárulást, sőt, egy nagyon kemény válaszban hárította el a segítségnyújtást: Teljes mértékben kizárt, hogy az állam segítséget nyújtson egy olyan intézmény fenntartásához, amely rendezetlen körülmények között levő személyek mozgását segíti elő – közölte.

Sokan azt állítják, hogy a polgármester kényszerhelyzetben van, valamit tennie kell ugyanis a folyamatosan érkező illegális migránsokkal. Ráadásul ez állami feladat lenne, viszont a francia állam képtelen ellátni ezt a feladatot, és az önkormányzatokat magukra hagyja. Gilber Payet, a régió prefektusa azt ígérte, hogy fokozni fogják a határellenőrzést.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.