2016. január 10., 15:14

Új útvonalon érkeznek a migránsok - 8-10 millió ember még úton van

BELGRÁD. Újra sok a bevándorló délen, ráadásul: újabb útvonalakon próbálkoznak a migránsok. A macedón-szerb zöld határon, a vasúti síneken gyalogolnak, így jutnak át Szerbiába. Közben a német kormány nemzetközi gazdasági együttműködésért és fejlesztésért felelős minisztere azt mondta, újabb, a mostaninál is nagyobb meneküléradat várható. 8-10 millió ember még úton van.
201601101513490.1kk.jpg

A görög-macedón határon továbbra sem adják fel a bevándorlók, annak ellenére, hogy november 19-e óta már visszafordítják őket a hatóságok. A feltartóztatott migránsok a gyevgyelijai határátkelőn kívül egyre több helyen próbálnak átjutni Macedóniába, és sikerül is nekik. Az egyik út a Gyevgyelijától körülbelül 10 kilométerre fekvő Mojin falun át vezet, vélhetően embercsempészek segítségével.

Mivel egyelőre csak 10-20 fős csoportokban tudnak átjutni, így tulajdonképpen láthatatlanul haladhatnak át az országon egészen a szerb-macedón határig. Vagy a már megépült kerítésen jutnak át valahogy, vagy embercsempészek segítségével teherautókra szállnak, és a még meg nem épült szakaszokon hajtanak át, majd mennek tovább a nyugat-balkáni útvonalon.

A bevándorlók már nemcsak vasúti sínek mentén vonulnak, ahogy korábban az jelentette számukra az iránytűt, hanem egyre többeket fognak el az autópályán is a macedón hatóságok. Sokan inkább kikerülik  ezért ezeket az utakat, hisz a fizetőkapuknál rendőrök és a komolyabb ellenőrzés van.

Szombaton egy kamiont tartóztattak fel lakossági bejelentés alapján, amelyen 34 illegális bevándorló utazott: a papírok szerint 16 iraki, 15 iráni migráns, háromról pedig még nem derítették ki, honnan származnak. Sok a kérdőjel, vélhetően hamis görög nyilvántartásba vételi papírokkal utaztak, ellenkező esetben nem lett volna szükségük embercsempészeket fizetni. Több jelentés szerint nem is 34, hanem közel 100 bevándorló utazott a kocsin, viszont a rendőrségi intézkedés előtt sokaknak sikerült megszökniük. Így tett a teherautó sofőrje is, az autót egy személykocsi követte, azzal menekült el.

A Görögországból Macedóniába belépők száma az elmúlt időszakban csökkent, jelenleg naponta 2000-2200 migráns lépi át a határt, ám ez még mindig sok, hisz tavaly júliusban az áthaladók száma nem érte el a 30 ezret havonta.

Gerd Müller: újabb, még nagyobb menekültáradat várható

Újabb, a mostaninál is nagyobb, Németországba, illetve Európába irányuló menekültáradatra kell számítani a jövőben - figyelmeztetett Gerd Müller, a német kormány nemzetközi gazdasági együttműködésért és fejlesztésért felelős minisztere a Bild am Sonntag című német lapnak adott interjúban.

"Hozzánk csak a tíz százaléka érkezett meg azoknak az embereknek, akik kénytelenek voltak elmenekülni Szíriából és Irakból" - mondta Müller (CSU), és hozzátette, hogy 8-10 millió ember még "úton van".

"Azok, akik most hozzánk érkeznek, már néhány évet töltöttek sátortáborokban és pincékben víz és áram nélkül. Szégyen, hogy a nemzetközi közösség nem képes biztosítani számukra helyben a megélhetést" - fogalmazott a tárcavezető.

A miniszter szerint a jövőben még nagyobb menekültáradatra kell számítani, mert az elkövetkező néhány évtizedben megduplázódik Afrika lakossága. A migránsválság kezelésére létre kell hozni a nemzetközi együttműködés teljesen új szintjét.

"Az internet és mobiltelefonok korában mindenki tud a mi jólétünkről és életvitelünkről. Ezért közvetlenül a helyszínen kell befektetnünk az oktatás fejlesztésébe és új lehetőségek megteremtésébe" - mondta Müller, a menekültválság súlyosbodására figyelmeztetve.

"A fejlődő országokra támaszkodva értünk el jólétet. Ez többé nem fog így működni. Ezek a feszültségek a felszínre fognak törni. Ezért teljesen mindegy lesz már, hogy itt mihez ragaszkodunk. Ezek az emberek nem fogják megkérdezni, hogy jöhetnek-e" - tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető a Szíriának és Iraknak nyújtandó újjáépítési segély növelése mellett szállt síkra, szerinte mintegy tízmilliárd eurós európai pénzalapot kell létrehozni. Ezt a pénzt Európa össze tudja gyűjteni, és a segélyt elsősorban azoknak az országoknak kell összeadniuk, amelyek nem fogadnak menekülteket - mondta.

Megosztás