Új teszteket vezet be a végzős diákok számára az oktatási tárca

Az első szint éppen a középiskolai belépőteszt lesz. Draxler azt állítja: nem volt teljesen rossz az a korábbi igyekezet, hogy a középiskolai felvételnél egy jegyátlaggal kapcsolatos szűrő létesüljön. "Ahogy azonban az alkotmánybíróság határozatán (2014 októberében) láttuk, az nem volt teljesen tiszta módszer. Ráadásul az alapiskolások érdemjegyei esetében erős szubjektív tényező áll fenn" – mondta el Draxler, hozzátéve: "arra van szükségünk, hogy a tesztelést objektív módon, szabványosított, nyomtatott tesztekkel végezzük".
A tesztek, amelyek középiskolai szűrőként is szolgálnak majd, valószínűleg a kilencedikesek teszteléséhez kapcsolódnak. Draxler úgy véli, hogy a minisztériumnak egy bizonylatot kell adnia azoknak a helységeknek, ahol majd megvalósul a tesztelés. Draxler szerint kevésbé fontos az a kérdés, hogy a tesztelés az alap- vagy a középiskolákban zajlik-e majd. Az a fontos, hogy egy külső felügyelettel rendelkező helységről legyen szó. Draxler már korábban is azt mondta: céljuk az, hogy a felvételi vizsgák során egy rosta, illetve arra vonatkozó világos és szigorú szabályok sokasága jöjjön létre, hogy ki juthat be a kiválasztott típusú középiskolákba.
A tesztelés második szintjének a hagyományos érettségi vizsgákat kellene kiváltania. Draxler azt gondolja, hogy a pedagógusoknak ezen javaslat alapján a lehető legkevesebbet kellene törődniük az érettségi vizsgák előkészítésével. A tárcavezető az érettségivel kapcsolatos tesztelés bevezetése során óvatosabbnak bizonyul, és azt állítja, hogy a következő tanévben még valószínűleg az eddigi módon érettségizhetnek a középiskolások.