2012. április 30., 08:28

Új részecskét fedeztek fel a kutatók

ZÜRICH. Új szubatomi részecskét, egy bariont, vagyis három kvarkból álló részecskét fedeztek fel a Zürichi Egyetem kutatói az Európai Nukleáris Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC) segítségével.

A felfedezés a szakemberek szerint segít jobban megérteni az úgynevezett erős kölcsönhatást, amely egyike a természet alapvető kölcsönhatásainak. A kvarkok az anyag eddig ismert legkisebb "építőkövei".

Az Xiib névre keresztelt barion „egy könnyű és két nehéz kvarkból áll” – közölte a Zürichi Egyetem, amely szerint a most felfedezett bariont egy „u-kvark”, egy „Szépség/Alsó”, vagyis b-kvark és egy „Furcsa”, vagyis „s-kvark" alkotja.

Az új szubatomi részecske „túl instabil” ahhoz, hogy közvetlenül megfigyelhető legyen, „elektromosan semleges”, tömege egy lítiumatoméhoz mérhető.

A CERN szerint az új bariont egy másik kísérlet során fedezték fel a nagy hadronütköztető CMS detektorának segítségével. Joe Incandela fizikus a bejelentéskor elmondta, a szubatomi részecske létezését már sejtették, de „igazán komoly erőfeszítés és kísérleti munka volt megtalálni”.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.