Új "Ostpolitik"-ra lenne szükség a német külügyminiszter szerint
Új Ostpolitikra van szükség Európában - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter a Willy Brandt egykori kancellár nevéhez fűződő nyugat-keleti közeledési politikára utalva csütörtökön a Madsack médiacsoport központi szerkesztőségének adott interjúban.

A szociáldemokrata politikus a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) köthető médiavállalat lapjaiban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy a kelet-európai uniós tagállamok félelmeit komolyan kell venni, de semmi esetre sem szabad a jobboldali populisták malmára hajtani a vizet.
"Nem szaladgálhatunk Európában magasba emelt mutatóujjal. Új Ostpolitikra van szükség Európában. Igen, vannak olyan országok, melyek kormányai nekünk nem tetsző döntéseket hoznak. A jogállami hiányosságokat világosan meg kell nevezni, de senkit sem szabad kirekeszteni. Kelet-európaiakra, olaszokra, osztrákokra, mindannyiukra szükségünk van. Az a feladatunk, hogy egyben tartsuk Európát" - fogalmazott Heiko Maas.
Az interjú Trump nem oszthat meg minket címmel jelent meg, és főleg Németországnak a nemzetközi kérdésekben játszott szerepéről van szó benne. Az amerikai elnökkel kapcsolatban Maas megjegyezte, hogy Donald Trump európai útja megmutatta, hogy a viselkedése milyen óriási kihívást jelent a diplomácia számára.
Maas szerint Európa és az Egyesült Államok kapcsolatának változása azt jelenti, hogy Európának most olyan dolgokért is meg kell küzdenie, melyek korábban természetesek voltak. A német diplomácia irányítója úgy vélte, amit az EU-ban az Egyesült Államokkal közös érdeknek tekintenek, azt nem biztos, hogy Washingtonban is így ítélik meg.
hangsúlyozta a német külügyminiszter.
"Tudatosan meg fogjuk védeni az érdekeinket. Európában össze kell zárnunk, és nem szabad, hogy a szóbeli támadások megosszanak bennünket. A német nemzeti érdeknek neve is van, úgy hívják: Európa. Ha Európa nem tud közösen fellépni, el fognak bánni vele" - emelte ki a szociáldemokrata politikus.
Heiko Maas arról is beszélt, hogy felfoghatatlan számára, hogy az amerikai elnök megkérdőjelezi saját titkos szolgálatainak az információit. Aláhúzta, hogy mindent ellenőrizni kell, és különbséget kell tenni a komolyan vehető források és a hamis információk között.
"A fake news felhasználása a politikai színtéren nagyon veszélyes a vitakultúrára nézve. Ha a tények helyére fake news kerül, az megmérgezi a demokráciát" - hangoztatta a beszélgetésben Heiko Maas.
A miniszter az Európai Unió reformjáról is beszélt, és úgy vélte, Németország elfogadja Emmanuel Macron francia elnök kinyújtott kezét, és támogatja a reformot. Macron példája egyébként Maas szerint azt bizonyítja, hogy igenis lehet Európa jelszavával választást nyerni. Szerinte azonban nem elegendő a bankszektor és a költségvetés terén reformokat végrehajtani, hanem egységes európai külpolitikára is szükség van.
"Erre egy módot látok. Meg kell szüntetni az egyhangú döntés kényszerét" (az EU külügyi tanácsában) - húzta alá a miniszter, aki átoknak nevezte az egyhangúság követelményét, amely szerinte gyakran "a legkisebb közös nevezőhöz" vezet, és lehetővé teszi, hogy idegen hatalmak, mint például Kína, megpróbálják megosztani az EU-t, és kihasználják, hogy minden tagországnak vétójoga van.
Maas szerint le kell fektetni, hogy mely kérdésekben elegendő a többségi szavazás egyhangú döntés helyett.
"Ez nem a szuverenitás megsértése. Ellenkezőleg, egyedül egyik európai ország sincs abban a helyzetben, hogy külpolitikai konfliktusokban érvényesíteni tudja nemzeti szempontjait" - érvelt a német külügyminiszter.