Új kerékpárutak épülnek Komárom térségében
A régió számára kitörési pontot jelenthet az új kerékpárút, hiszen a gyorsforgalmi utak elkerülik, így ipari fejlesztésre nem számíthat, az őshonos mezőgazdaság pedig kihalóban. Az egyetlen fejlesztési, fejlődési lehetőséget az érintett falvak az idegenforgalomban látják.
"Stratégiailag a turizmust és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat tudjuk csak kihasználni. Ennek adhat egy nagyon komoly lökést a kerékpárút, ami az alapvető infrastrukturális feltétele annak, hogy a természeti adottságainkat, a Dunát, a fürdési, horgászati, csónakázási lehetőségeket, a gasztronómiai lehetőségeket, élelmiszeripari, mezőgazdasági termékeket el tudjuk adni" - véli Banai Tóth Pál, Dunamocs polgármestere.
A 2,2 milliós beruházás Dunamocs mellett Komáromot, Izsát, Dunaradványt és Karvát érinti a Duna szlovákiai oldalán. A négy magyarországi partner – Neszmély, Dunaalmás, Almásfüzitő és Oroszlány – a rájuk eső 300 ezer euróból tervdokumentációt készít jövőbeni kerékpárútjukhoz. A szlovák oldalon előreláthatóan június végén kezdődnek meg a három hónapra tervezett munkálatok.
Szintén június végén kezdik építeni és a tervek szerint mintegy harminc nap alatt megépül a Vág partján húzódó, Gúta-Komárom, valamint Magyarországon a Monostori Erőd körüli kerékpárút, amelynek megvalósítására a Pons Danubii Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás nyert EU-s pályázaton mintegy 2,5 millió eurót.
"Ez a kerékpárút az első körben elkészült komáromi kerékpárút folytatásaként eljut egészen Gúta városáig, a gútai Vág-hídig. Érinti Keszegfalu térségét, és lényegében egy olyan turisztikai és kikapcsolódási, relaxációs lehetőséget nyújt az itt lakóknak, illetve az ide érkező turistáknak, amely egy kiemelt vonzereje lesz a térségnek" - nyilatkozta Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC vezetője.
A 17-kilométer hosszú Vág-parti kerékpárút júliusban épül meg, átadása alkalmából nagyszabású civil kerékpáros találkozót szervez a területi együttműködési csoportosulás.
(A témáról összeállítást láthatnak a csütörtöki Felvidéki Híradóban.)