2011. szeptember 1., 08:11

Új igazgató a CIA élén

WASHINGTON. David Petraeus tábornok, az Irakban és az Afganisztánban harcoló amerikai csapatok volt parancsnoka 37 évi katonai szolgálat után leszerelt, hogy átvegye a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetését.

Petraeus, aki az afganisztáni parancsnokságot július 18-án adta át John Allen tábornoknak, a Pentagon előtt megrendezett búcsúztató szertartásán óva intett a katonai költségvetés túlzott csökkentésétől. Mint mondta, az alááshatja az amerikai haderő Irakban és Afganisztánban tökéletesített harci képességeit. A ceremónia házigazdája Mike Mullen tengernagy, az amerikai egyesített vezérkar főnöke volt, aki hamarosan szintén távozik posztjáról.

David Petraeus, akit nemzedékének legnagyobb befolyású katonai vezetőjének tartottak, szeptember 6-án ül a CIA igazgatói székébe. Hivatali elődje, Leon Panetta július 1-jén az amerikai védelmi minisztérium irányítását vette át. Petraeustól, mint a felkelés elleni harc szakértőjétől azt várják, hogy a CIA 20. igazgatójának minőségében az eddigiektől eltérő eszközökkel folytassa a harcot az al-Kaida és más terrorszervezetek legyőzésében.

A legjelentősebb kémszolgálat irányításának átvétele meglehetősen váratlan fordulat egy olyan, négy háborús övezetben is bizonyított parancsnok karrierjében, akit sokan nemrégiben még esélyesnek tartottak az összfegyvernemi vezérkari főnökségre is. Katonai szakértők szerint a hívei által "Dávid királyként" emlegetett Petraeus fordította meg mind az iraki, mind az afganisztáni háború sorsát.

Az 58 éves David Petraeusban - noha többször is kijelentette, hogy nem érdekli a politika - sokan a jövő potenciális republikánus elnökjelöltjét látják.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.