2017. január 26., 13:59

Új befogadóközpontok nyílhatnak Szerbiában

BELGRÁD. Új befogadóközpontokat építhet Szerbia, emellett a meglévő objektumokat is bővítheti azért, hogy az országban tartózkodó összes illegális bevándorlónak szállást tudjon adni - közölte nem hivatalos értesülését csütörtökön a Danas című szerbiai napilap.
201701261221410.567.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Az újság mindemellett azt is tudni vélte, hogy a szerb kormány mindaddig nem kívánja nyilvánosságra hozni az új központok helyszínét, amíg az épületek készen nem állnak a beköltözésre, nehogy a helyiek ellenállásába ütközzön a terv.

A Danas emlékeztetett arra, hogy a kormány tagjai szerint elegendő hely van a befogadóközpontokban az országban tartózkodó migránsok számára, ugyanakkor a hivatalos, minisztériumi adatok szerint körülbelül 7300 bevándorló van Szerbiában, a központok kapacitása pedig hatezer fő.

Aleksandar Vulin szociálisügyi miniszter többször is beszélt arról, hogy van még szabad hely a migránsok számára, és akik az utcákon, tereken, elhagyott épületekben húzzák meg magukat, azok kizárólag saját akaratukból teszik ezt, ezért Szerbia nem épít újabb befogadóállomásokat.

Mirjana Milenkovski, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerbiai irodájának vezetője a lapnak megerősítette, hogy sok migráns utasítja el a befogadóközpontokat, mert egyetlen céljuk az, hogy átjussanak a határon, és elhagyják Szerbiát. Sokan többször is próbálkoztak már - tette hozzá, majd úgy folytatta: van azonban néhány száz ember, aki a nyugat-balkáni országban akar maradni, őket mindenképpen ellátják és segítik.

A szerb menekültügyi főbiztosság illetékesei is a migránsok ellenállására panaszkodtak. Ivan Miskovic, a főbiztosság szóvivője kifejtette, hogy munkatársai folyamatosan kérik a bevándorlókat, hogy menjenek be a központokba, ahol élelmet, szállást és egészségügyi ellátást kaphatnának.

Szerbiát az utóbbi néhány hétben több emberjogi szervezet is bírálta, amiért nem gondoskodik a fagyoskodó migránsokról, az illetékesek azonban közölték, csak annak tudnak segíteni, aki hajlandó elfogadni azt, erőszakkal senkit nem fognak semmire sem kényszeríteni.

Menekültügyi szakértők korábban azt mondták, a migránsok feltehetőleg attól félnek, hogy a központokból könnyebben lehet őket kitoloncolni, míg a főbb útvonalak mentén, illetve a magyar-szerb határ térségében nagyobb esélyt látnak arra, hogy embercsempészek segítségével az Európai Unióba jussanak.

Az utóbbi egy évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába az ellenőrizetlen migránsáradattal.

Embercsempész-hálózatot lepleztek le Romániában

A Törökország-Románia-Magyarország útvonalon tevékenykedő embercsempész-hálózatot lepleztek le a román hatóságok. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) országszerte 25 helyszínen kezdett házkutatást csütörtökön az ügy gyanúsítottjainál.

A DIICOT közleménye szerint a bűnszövetkezet tavaly több mint száz migránst - szíriai, iraki, török, afgán és marokkói állampolgárokat - csempészett be Romániába, akiket utólag megpróbáltak törvénytelenül átjuttatni a román-magyar határon, hogy később - a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezeten belül - eljuthassanak Németországba. A bűnszövetkezetet Törökországból pénzelték - állítja a román vádhatóság.

A román hatóságok öt határsértő csoport elfogása nyomán göngyölítették fel az ügyet. Legutóbb december elején egy Magyarországra tartó román rendszámú tartálykocsiban elrejtőzve találtak 42, Romániában már regisztrált iraki menedékkérőt az Arad megyei Varsándon. A Gyula-Varsánd közúti határátkelőnél átlépésre jelentkező, rakomány nélküli nyerges tartálykocsit egy Szilágy megyei, 48 éves román állampolgár vezette.

A nyomozást a DIICOT Arad megyei ügyészei irányítják, és a Bukarestben, Botosani, Dolj, Giurgiu, Szilágy és Temes megyékben végzett házkutatások nyomán az előállított gyanúsítottakat is Aradra viszik kihallgatásra.

Múlt héten a Gyula-Varsánd határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő román határrendészek egyik váltásvezetőjét előzetes letartóztatásba, további 17 határrendészt pedig házi őrizetbe helyeztek, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal gyanúsította meg őket, hogy rendszeresen csúszópénzeket fogadtak el egy-egy törvénytelen áruszállítmány beléptetésekor. Egyes hírforrások akkor azt közölték, hogy az Arad megyei határrendészek embercsempészeket is segítettek illegális bevándorlók Magyarországra juttatásában.

201701261221410.567.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás