Tűzveszélyre figyelmeztetnek a tűzoltók
POZSONY. Fokozott tűzveszélyre figyelmeztetnek az ország teljes területére vonatkozólag a napjaink időjárását jellemző rekkenő hőségre való tekintettel a tűzoltók. Tűzesetek kialakulására elsősorban a nyílt természetben van lehetőség.
Az erdőkről szóló törvény általában véve tiltja az erdőterületeken és azok védett övezetén belüli az arra kijelölt helyeken kívüli nyílt tüzek gyújtását, a dohányzást, égő vagy parázsló tárgyak eldobását, különös tekintettel a száraz, forró napok idején.
„A fokozott tűzveszély miatt a tiltást minden erdőterületre, beleértve az őket övező 50 méteres védelmi sávra is ki kell terjeszteni, ezért ilyenkor a törvényi tiltás azokra a kijelölt helyekre is vonatkozik, ahol egyébként máskor tüzet rakhatunk” – indokolta meg Zuzana Farkasová, a Szlovák Köztársaság Tűzoltó- és Mentőszolgálata (HaZZ SR) munkatársa.
A HaZZ egyben arra figyelmeztet, hogy az elkövetkező napokban a természetben járva ne használjunk nyílt lángot, így öngyújtót és gyufát sem, illetve ne gyújtsunk rá. Mindemellett a tűzrakás és a szabadban való grillezés sem ajánlatos.
Ugyancsak érdemes odafigyelni a propán-bután gázzal működő tűzhelyek használatára és tárolására. Ne égessünk kerti, biológiai hulladékot olyan helyen, ahol a tűz továbbterjedése fenyeget, és legyünk a szokásosnál is óvatosabbak a gyúlékony folyadékanyagokkal való tárolási és egyéb műveletek végzésekor. A felsoroltakon kívül jó, ha ügyelünk arra, hogy ne felejtsük benn gépkocsinkban öngyújtónkat, mobiltelefonunkat, hordozható számítógépünket vagy táblagépünket.

Forrás
TASR