2013. október 25., 08:34

Túszokat ejtett Freiburgban egy férfi

FREIBURG. Tizenkét embert tart fogva a németországi Freiburg egyik gyorsétkezdéjében egy 36 éves férfi - közölte a rendőrség.

A túszok között gyerekek is vannak, pontos számuk és életkoruk azonban nem ismert. A kurd férfi gyúlékony folyadékkal rendelkezik, és azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja az épületet. Feltételezések szerint fegyver is van nála.

A szóban forgó kurd bevándorló nem ismeretlen a rendőrség számára. A múltban már többször meggyűlt a baja a hatóságokkal illegális fegyvertartás, illetve kábítószer-kereskedelem miatt. A férfi követelésekkel egyelőre nem állt elő, tettének indokai egyelőre nem ismertek. A rendőrség telefonon tárgyal a túszejtővel.

A hatóságok szerint a túszok többsége a kurd férfi rokona, illetve ismerőse, akik - mint közölték - eddig eredménytelenül igyekeztek őt megadásra bírni.

A rendőrség nagy erőkkel, köztük különleges egységekkel körülzárta az épületet. A környéket is lezárták. A mentőszolgálat és a tűzoltóság a legrosszabbra felkészülve rendkívüli tábort épített fel. Hivatalos közlés szerint csaknem 10 orvos és több mint 80 ápoló áll készültségben.

A rendőrség arra számít, hogy az alkudozások órákig elhúzódhatnak. Hivatalos közlés szerint veszélyes és agresszív tettesről van szó.

Helyszíni beszámolók szerint a rendőrség különleges egységének tagjai bilincsben vezettek el egy férfit a helyszínről. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a feltételezett túszejtőt fogták el, azt közölték, hogy egyelőre tisztázzák a férfi személyazonosságát.

Megosztás