2016. június 28., 16:38

Tusk: London bejelentése nélkül nem fogjuk elkezdeni a kilépésről szóló tárgyalásokat

BRÜSSZEL. Nagy-Britannia kilépési szándékának bejelentése nélkül nem fogjuk megkezdeni az "elválási folyamatról" vagy a jövőbeli kapcsolatainkról szóló tárgyalásokat - jelentette ki kedden Brüsszelben Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az állam-, illetve kormányfőket tömörítő testület ülését megelőzően.
201606281644410.donald_tusk_.jpg

Tusk leszögezte, a brit szavazók akarata mellett az uniós szerződéseket is tiszteletben kell tartani. Ezek értelmében pedig a brit kormánynak kell kezdeményeznie az európai közösségből való kiválás folyamatát.   

A volt lengyel kormányfő hangsúlyozta, hogy a hatályos jogszabályok szerint jelenleg ez az egyetlen járható út, ami azt jelenti, hogy az uniónak szükség esetén türelmesnek kell lennie. Bár nem ennek a forgatókönyvnek a megvalósulásában bíztunk, az unió készen áll a kiválási folyamat megkezdésére - tette hozzá Donald Tusk.

David Cameron brit miniszterelnök a tanácskozás előtt elmondta, országa a jövőben a lehető legszorosabb viszonyra törekszik az Európai Unióval. A bennmaradási kampányt vezető Cameron, aki a népszavazás másnapján bejelentette lemondási szándékát, hangsúlyozta, az "elválási folyamatnak" amennyire lehetséges, konstruktívnak kellene lennie. A brit kormányfő úgy vélte, nem szabad hátat fordítani Európának, hiszen "ezek az országok a szomszédaink, barátaink, szövetségeseink, partnereink".   

Az európai vezetők többször is felszólították Cameront, hogy mielőbb jelentse be országa kilépési szándékát, azaz aktiválja a távozási folyamatra kidolgozott szerződéses cikkelyt, amellyel elkezdődik a tagság megszűnéséig tartó kétéves időszak.   

Kedden huszonnyolcas körben tanácskoznak az uniós vezetők, a vacsoránál David Cameron várhatóan ismertetni fogja a múlt csütörtöki referendum végeredményét és a nagy-britanniai helyzetet.   

Szerdán azonban már csak a bennmaradó "huszonhetek" vezetői maradnak Brüsszelben, hogy informális tanácskozásukon a britek kilépésének következményeiről és a "kiválási folyamatról" egyeztessenek. Tusk ennek kapcsán elmondta, javaslatot fog rá tenni, hogy az uniós állam- és kormányfők szeptemberben is tartsanak egy ehhez hasonló, szűkebb körű találkozót. Az Európai Tanács elnöke a júliusban kezdődő szlovák soros uniós elnökségre való tekintettel Pozsonyt javasolta az ülés helyszínének.   

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka voksolt a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.

Megosztás