2016. június 24., 09:42

Tusk: az EU eltökélt az egység fenntartása mellett

BRÜSSZEL. A Nagy-Britannia távozása után bennmaradó tagországok továbbra is elkötelezettek az Európai Unió egységének megőrzése mellett - hangsúlyozta péntek reggel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, miután telefonon beszélt a tagállamok, illetve az uniós intézmények vezetőivel.
201606240958460.T41.jpg

Brüsszeli sajtótájékoztatóján Donald Tusk elmondta, az európai uniós állam-, illetve kormányfők jövő heti csúcstalálkozójának alkalmából sort fognak keríteni a bennmaradó "huszonhetek" informális tanácskozására is. A tanács elnöke javasolta, hogy az uniós vezetők kezdjenek el gondolkodni a kontinens jövőjéről.   

Tusk szerint az uniós tagságról kiírt brit népszavazás végeredménye beláthatatlan politikai következményekkel jár. Mint mondta, ez drámai pillanat, különösen Nagy-Britannia számára. Leszögezte, hogy bár más eredményre számítottak, az Európai Unió felkészült erre a "negatív forgatókönyvre" is.   

Az Európai Tanács elnöke biztosított afelől, hogy nem alakul ki jogi vákuum addig sem, amíg hivatalosan le nem zárul Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból. Mint mondta, a kiválási tárgyalások végéig nem szűnnek meg a szerződéses kötelezettségek a szigetországra vonatkozóan.   

"Ami nem öl meg, az erősebbé tesz" - hangoztatta végezetül Tusk, aki szerint az utóbbiak voltak az unió fennállásának legnehezebb évei.   

Mark Rutte, az unió soros elnökségét jelenleg betöltő Hollandia kormányfője később "csalódást keltőnek" nevezte a brit referendum kimenetelét. A miniszterelnök írásos közleményében arra figyelmeztetett, hogy a stabilitás fenntartása érdekében "higgadtan, lépésről lépésre kell megoldást találni".

Lengyel külügyminiszter: rossz hír Európa számára a Brexit

Rossz hír a Brexit Európa számára - jelentette ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter péntek reggel a TV Republika lengyel konzervatív hírtelevízióban, arra reagálva, hogy a kilépés támogatói kerültek többségbe a Nagy-Britannia EU-tagságáról kiírt népszavazáson.

"Ez rossz hír Európa és Lengyelország számára egyaránt" - mondta Waszczykowski, hozzátéve: az Egyesült Királyságra nézve a kilépés destabilizációt jelent. "Mindnyájan meg akarjuk őrizni az EU-t, kérdés csak az, hogy milyen formában" - hangsúlyozta a lengyel diplomácia vezetője, úgy értékelve: jelenleg két, akár több évig is húzódó folyamat várható: a brit távozással párhuzamosan az EU-brit kapcsolatok új formájáról folytatnak majd tárgyalásokat.

Elmondta, hogy kedden Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke telefonon felhívta Beata Szydlo lengyel kormányfőt. "Előre látta a most bekövetkezett helyzetet, a brüsszeli tisztségviselők készültek erre a népszavazási eredményre, és ez valóra is vált" - mondta Waszczykowski.

A külügyminiszter később a lengyel közszolgálati rádiónak is nyilatkozott, mondván: a távozási folyamat befejezéséig Lengyelország tagállamnak tekinti az Egyesült Királyságot, ragaszkodik az uniós szerződések betartásához, és odafigyel a szigeteken élő lengyelek érdekeinek biztosítására is.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az új helyzetben az EU-ban Németország válik-e Lengyelország természetes stratégiai partnerévé, Waszczykowski úgy válaszolt: gazdasági értelemben most is Berlin Varsó uniós főpartnere, ahogyan az Egyesült Királyság eddig a biztonságpolitikában volt az.

Ryszard Czarnecki, a kormányzó Jog és Igazságosság párt európai parlamenti (EP) képviselője, az EP elnökhelyettese szerint Nagy-Britannia távozása "óriási veszteség" az EU számára. Czarnecki a lengyel közszolgálati rádióban nyilatkozva kijelentette: a britek távozásáról szóló döntés azt is jelenti, hogy Európa külkapcsolataiban meggyengül, és a lengyelek számára különös súllyal bír az a tény, hogy ez az Oroszországgal való viszonyra is vonatkozik. Németország szerepe az új helyzetben növekedni fog, ez "bizonyos mértékben Franciaországra is vonatkozik" - vélte az EP elnökhelyettese.

Czarnecki szerint a Brexit hatással lehet az Egyesült Királyságban élő lengyel közösségre is, melynek egy része várhatóan visszatér Lengyelországba. A brit szigeteken főleg munkavállalás céljából tartózkodó lengyelek számát mintegy 1 millióra becsülik.

Megosztás