Tusk: a brit referendum vészjelzés, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni

Az Európai Unió állam- és kormányfői testületének a vezetője erről Portugáliában nyilatkozott a sajtónak, miután hétfőn találkozott Antonio Costa portugál miniszterelnökkel.
"Esztelenség lenne részünkről, ha figyelmen kívül hagynánk egy olyan vészjelzést, mint amilyet a brit referendum jelent. Bármi is legyen az eredménye, mély pillantást kell vetnünk az unió jövőjére. Nem kétlem, hogy a belső és külső ellenségeink pezsgőt bontanának, ha az eredmény negatív lenne számunkra. A legerősebb félelmet az okozza, hogy a negatív eredmény felbátoríthat más euroszkeptikusokat is Európában" - mondta.
Tusk véleménye szerint a britek kilépése meggyengítené az egész nyugati világot, és azt kérte a brit választópolgároktól, hogy szavazzanak a bennmaradásra. Elismerte ugyanakkor, hogy "egyre több jele van az elégedetlenségnek az Európai Unióval, és ezek a jelek egész Európából érkeznek, nem csak az Egyesült Királyságból".
Tusk a portugál költségvetés helyzetéről szólva az elégedettségének adott hangot. "Bátorító látni, hogy Portugália nagy utat tett meg a pénzügyi válság kitörése óta, és a helyes úton jár, efelől nincs kétség" - hangsúlyozta.