2018. október 27., 10:48

Trump szerint nem hibáztatható azért, hogy a csőbombák miatt őrizetbe vett gyanúsított a híve

Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy nem hibáztatható azért, hogy a csőbombák ügyében őrizetbe vett gyanúsított a híve.

cesar-sayoc.jpg
Fotó: The Independent

Az amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy a feltételezett elkövető cselekedeteiért nem terheli felelősség. "Nincs helye hibáztatásnak" - hangoztatta Trump, mielőtt elindult volna egy észak-karolinai kampányrendezvényre.

Újságírói kérdésre felelve Trump kijelentette, hogy nincs oka a politikai rendezvényeken használt retorikáján tovább enyhíteni. Mint mondta, inkább lenne oka arra, hogy élesebb hangnemet üssön meg, mert a sajtó őt és a republikánusokat tisztességtelenül kezeli. "Ha megnézik, mi történt Steve Scalise-zel, azt egy másik párt támogatója követte el" - mondta Trump felidézve a 2017-ben történt lövöldözést a republikánus kongresszusi csoport baseball-edzésén Alexandria városában, aminek során a republikánus párti képviselő is megsebesült.

Trump ismételten heves verbális támadásokat intézett ellenzéki demokrata párti személyiségek és a média ellen. Bírálói szerint az amerikai elnök ezzel csak tovább mélyíti az amerikai társadalom megosztottságát.

"Láthattuk a sajtó erőfeszítéseit az utóbbi órákban, hogy egy egyén sötét cselekedeteit politikai pontok gyűjtésére használja velem és a republikánus párttal szemben" - jelentette ki később Trump az észak-karolinai Charlotte városában tartott kampányrendezvényen. Hívei válaszul a CNN-t becsmérlő jelszavakat skandáltak.

Az amerikai demokrata párti politikusoknak, illetve a Donald Trump elnököt bírálóknak küldött legkevesebb 14 csőbomba ügyében az amerikai szövetségi hatóságok pénteken őrizetbe vették az 56 éves Cesar Sayocot a floridai Plantation városában. A New York-i születésű - büntetett előéletű - férfit 2002 augusztusában Floridában elítélték, miután pokolgéppel fenyegette meg az egyik floridai szolgáltató cég képviselőjét. Korábban, az 1990-es években lopásban és orgazdaságban találták bűnösnek. A hatósági nyilvántartások szerint Sayoc regisztrált republikánus párti szavazó, aki a közösségi médiában számos uszító hangvételű bejegyzést tett Trump politikai ellenfeleivel szemben.

A hatóságok lefoglalták Cesar Sayoc fehér kisteherautóját is, amely Trumpot támogató matricákkal volt teletűzdelve, s oldalán az amerikai elnök által többször bírált televíziót, a CNN-t becsmérlő felirat virított, valamint piros célkeresztbe fogott demokrata párti politikusok arcképei is "díszítették" a járművet. Az AP amerikai hírügynökség összeállítása szerint a pénzügyi nehézségekkel küzdő, kisteherautójában élő férfi korábban amatőr testépítő volt és sztriptíztáncosként kereste kenyerét, s egészen Donald Trump színre lépéséig kevés érdeklődést tanúsított a politika iránt.

Korábbi ügyvédje, Ronald Lowy zavarodott férfiként jellemezte, aki nehezen tudja kordában tartani érzelmeit. Sayoc unokatestvére, Lenny Altieri, az AP-nek nyilatkozva keményebben fogalmazott: "tudom, hogy a fickó egy tébolyult. Mindig is magának való volt."

Az AP szerint Sayoc az interneten összeesküvés elméletek, álfelhasználók mikroblogjai nyújtotta megtévesztő információk és jobboldali honlapok híreinek "mérgező elegyét" fogyasztotta.
Az 56 éves férfi 2016 márciusában regisztráltatta magát republikánus szavazóként, azóta a közösségi médiában Trump aktív támogatójaként ismert.

Az utóbbi hónapokban számos demokrata párti személyiség, a többi között Hillary Clinton és Barack Obama ellen kelt ki a Facebookon. Egyik legfrissebb Twitter üzenetében Soros Györgyöt becsmérelte, két nappal azt követően, hogy a hatóságok szerint levélbombát küldött a milliárdos címére. Donald Trump a nap folyamán közölte, hogy "törvény teljes szigorával" fogják felelősségre vonni a gyanúsítottat. "Soha nem engedhetjük meg, hogy a politikai erőszak gyökeret verjen Amerikában" - jelentette ki az elnök. Trump "hitványnak nevezte ezeket a terrorcselekményeket", és kijelentette, hogy az amerikaiaknak össze kell fogniuk.

A nap folyamán később Jeff Sessions főügyész, igazságügyi miniszter bejelentette, hogy az őrizetbe vett férfi ellen öt pontban emelnek vádat, köztük volt elnökök megfenyegetése miatt, és ha bűnösnek bizonyul, összesen 48 év börtönbüntetést kaphat.

Christopher Wray, az FBI igazgatója azt közölte a sajtóval, hogy részben ujjlenyomatok, részben DNS-minta alapján azonosították a gyanúsítottat. Session politikai motívumokra gyanakszik, Wray azt mondta, hogy még korai a gyanúsított indítékainak a találgatása. Egy névtelenül nyilatkozó igazságügyi tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek azt mondta: a hatóságok még vizsgálják, hogy más személyek is közreműködtek-e a bűncselekményben, s nem zárta ki további őrizetbe vételek lehetőségét sem.

A küldeményeket nem egészen két héttel a november 6-án esedékes félidős kongresszusi választások előtt adták postára, amelyek során megváltozhatnak a hatalmi erőviszonyok Washingtonban. A CNN közben pénteken jelentette, hogy újabb csőbomba ügyében nyomoznak a kaliforniai sacramentói hatóságok, amelynek címzettje a Trump elnököt bíráló Kamala Harris demokrata párti szenátor. Nem zárható ki, hogy több ilyen szerkezet van még úton a címzett felé.

Az elmúlt napokban tucatnyi csőbombát találtak az Egyesült Államok több államában és Washingtonban. A bombák címezettjei között volt Barack Obama volt demokrata párti elnök, külügyminisztere, Hillary Clinton, a CNN és Maxine Waters kaliforniai republikánus politikus, valamint Robert de Niro színész és Soros György milliárdos, valamennyien Donald Trump amerikai elnök heves bírálói.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.