2017. március 29., 12:31

Trump eltörli Obama klímavédelmi intézkedéseit

WASHINGTON. Donald Trump amerikai elnök aláírta az elődje, Barack Obama által hozott klímavédelmi intézkedéseket eltörlő elnöki rendeletét.
201703290823240.ap-trump-epa.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Az amerikai sajtó jelképes jelentőséget tulajdonított annak, hogy - a korábbiaktól eltérően - az új elnöki rendeletet Trump nem a Fehér Házban, hanem a Fehér Házhoz közeli Környezetvédelmi Hivatal (EPA) épületében írta alá. Az aláírási ceremónián jelen volt Mike Pence alelnök, Rick Perry energetikai miniszter, a főként természetvédelemmel foglalkozó belügyi tárca vezetője, Ryan Zinke és az EPA új vezetője, Scott Pruitt oklahomai politikus.           

Az elnöki rendelet aláírásakor - szénbányászok gyűrűjében - mondott beszédében Donald Trump ismét hitet tett az olajkitermelés és a szénbányászat fontossága mellett, s leszögezte: "kormányom véget vet a szénbányák ellen indított háborúskodásnak". Az elnök hangsúlyozta, hogy rendelete "történelmi lépés", mert "eltörli a munkahelyeket felszámoló szabályzókat". Trump elismételte kormányzata egyik fő célkitűzését: "munkahelyek, munkahelyek, munkahelyek" - mondta.       

A "Dekrétum az energetikai függetlenségről" címet viselő rendelet az Obama által 2013-ban foganatosított tiszta energia terv" néven ismertté vált csomagterv felfüggesztését és felülvizsgálatát rögzíti, a gyakorlatban Obama egy sor intézkedésének a megsemmisítését jelenti. Így például eltörli a globális felmelegedés egyik kiváltójának tartott üvegházhatású széndioxidgáz kibocsátásának felső határát, feloldja az eddig bezáratott szénerőművekre vonatkozó zárlatot, feloldja a szövetségi szénbányák működésére kimondott moratóriumot, engedélyezi a hidraulikus technikával történő olajkitermelést és utasítja az EPA-t, hogy 180 napon belül vizsgálja felül az Obama-féle tiszta energia terv egészét. Az Obama-csomagterv szénerőművek bezárására vonatkozó intézkedése egyébként nem lépett életbe, mert mintegy harminc szövetségi állam bíróságon támadta meg.   

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara üdvözölte az elnök döntését, azzal érvelve, hogy Obama intézkedéscsomagja "nemcsak jogszerűtlen volt, hanem ártott az amerikai családoknak és vállalkozásoknak is". A Természeti Erőforrások Védelmének Tanácsa nevű civil szervezet ugyanakkor "a nemzeti érdekek elárulásának" minősítette az elnöki rendeletet, s úgy vélte, hogy ezzel a Fehér Ház támadást intézett minden olyan szabályzó ellen, amely a klímakatasztrófa elhárítását szolgálta volna.

A párizsi klímacsúcs volt elnöke bírálja Trump döntését

Laurent Fabius volt francia külügyminiszter, a párizsi klímamegállapodást tető alá hózó ENSZ-klímacsúcs elnöke "súlyos visszalépésnek" nevezte Donald Trump rendeletét, amely eltörölte az elődje, Barack Obama által hozott klímavédelmi intézkedéseket.

"A fontos védelmi szabályozások felszámolása, a fosszilis energiák szennyező projektjeinek támogatása, ezen a téren a nemzeti és nemzetközi költségvetések jelentős megnyirbálásának bejelentése ellentétes a legmegalapozottabb tudományos ismeretekkel, és a már 141 ország, köztük az Egyesült Államok által is ratifikált párizsi klímamegállapodás által megfogalmazott általános érdekű célokkal" - írta közleményében Laurent Fabius.

"Az országok, a helyi önkormányzatok, a vállalatok, a civil szerveztek, az állampolgárok feladata, hogy mindenhol fellépjenek és megerősítsék konkrétan is, hogy ragaszkodnak a Párizsban tett kötelezettségvállalásokhoz, megvalósítva azokat" - tette hozzá a volt külügyminiszter, a francia alkotmánytanács jelenlegi elnöke.

Kína kitart a párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett

Kína továbbra is kitart a 2015-ös párizsi klímacsúcson kötött megállapodás mellett - tudatta szerdán Pekingben a kínai külügyminisztérium. Lu Kang külügyi szóvivő szerint a klímaváltozás a világ minden országa számára kihívást jelent, a párizsi klímamegállapodás pedig olyan mérföldkő, amely a nemzetközi közösség kemény munkájával született meg.
    
"Bárhogy változzon is más országok klímapolitikája, nagy és felelős fejlődő országként Kína elszántsága, célja és politikája nem változik a klímaváltozás elleni harcban" - húzta alá Lu.

Peking korábban élesen bírált minden korlátozást, arra hivatkozva, hogy megengedhetetlen, hogy Kínának kevesebb mozgástere legyen a gazdaság fejlesztése terén, mint a már fejlett országoknak. Ám miután az ország dinamikus fejlődése a természetes környezet beszennyezésével járt együtt, s kínaiak százmilliói élnek szmogban, Peking irányt váltott, és a klímaváltozás elleni küzdelem szószólója lett.

201703290823240.ap-trump-epa.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás