Törökország nem örül a szíriai határon létesítendő amerikai megfigyelő állásoknak

hirek.sk | MTI 2018. november 24., 16:20

Erőteljes nemtetszésének adott hangot szombaton Hulusi Akar török védelmi miniszter azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok megfigyelő állásokat akar létesíteni a szíriai határon, ahol az Ankara által terrorszervezetnek tekintett, de Washingtonnal szövetséges kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) tevékenykedik.

A kurd YPG az USA szövetségese Szíriában Fotó: Flickr

James Mattis amerikai védelmi miniszter szerdán beszélt a megfigyelő pontok létesítéséről. Mint fogalmazott: az objektumok célja az lesz, hogy segítsék megtartani a műveletek fókuszát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet maradék állásainak felszámolásán, vagyis, hogy a török erők a terrorizmus elleni fellépésre hivatkozva ne a kurdok ellen kezdjenek harcolni. Washington ugyanis már többször szóvá tette, hogy a Törökország és a kurd milicisták közötti feszültség már több esetben is az Iszlám Állam (IS) elleni fellépést akadályozta.

"Többször több módon világossá tettük már politikai és katonai vezetők számára is, hogy ez nincs ínyünkre" - húzta alá Akar, aki szerint a megfigyelő állások csak tovább bonyolítják a helyzetet.

Ankara szerint az YPG ugyanolyan terrorszervezet, mint a Washington és az EU által is terrorszervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárt (PKK). A Szíriai Demokratikus Erők, melynek az YPG is része, viszont a nyugati katonai koalíció leghatékonyabb helyi szövetségese az Iszlám Állam elleni harcban, és az Egyesült Államok fegyverekkel is támogatja őket, ami ellen Ankara korábban többször szót emelt.

"Senkinek ne legyen szemernyi kételye sem, hogy Törökország és a török fegyveres erők minden szükséges lépést megtesznek minden fenyegetés ellen, amely a határ túloldaláról érkezik" - szögezte le Akar, ismét felszólítva Washingtont, hogy szakítsa meg kapcsolatait az YPG-vel, amely Ankara szerint semmiben sem különbözik a PKK-tól.

Az Iszlám Állam egyik utolsó zárványa Szíria északi részén, az Eufrátesz folyótól keletre, az iraki határ közelében tartja állásait, melyet a nyugati koalíció minél előbb szeretne felszámolni.
0 HOZZÁSZÓLÁS