2016. július 3., 17:38

Török állampolgárságot kaphat több millió szír menekült

Recep Tayyip Erdogan szombat este a török-szíriai határon található Kilisben – ahol a szíriai menekültek száma meghaladja az eredeti lakosságét – azt mondta, hogy a török belügyminisztérium már tett lépéseket a szíriaiak honosítása ügyében.
201607031646460.kilis.jpg

A (belügy)minisztérium által felállított irodákon keresztül, ellenőrzött keretek között segítjük (szíriai) testvéreinket azzal, hogy megadjuk nekik az állampolgárság (megszerzésének) lehetőségét – hangsúlyozta a török elnök menekültek egy csoportja előtt.

Azt nem részletezte, hogy minden Törökországban élő regisztrált szíriai menekült folyamodhatna-e török állampolgárságért, és arra sem tért ki, hogy egyáltalán mi lenne ennek a feltétele, és hogy mennyi ideig tartana az eljárás.

Törökországban jelenleg 2,7 millió szíriai menekült él, s az eurázsiai ország menedéket nyújt további 300 ezer irakinak is, akik az Iszlám Állam előretörése miatt hagyták hátra hazájukat.

A közösségi oldalakon mindenesetre nagy vihart kavart a török államfő bejelentése, amellyel kapcsolatban egyesek népszavazás kiírását követelték. Mások azt vetették Erdogan szemére, hogy a szíriaiak honosításával az általa óhajtott elnöki rendszer bevezetéséhez szükséges szavazatokat akarja csupán megszerezni.

Megosztás