Tömegesen vetnek be tiltott fürtös bombákat Szíriában
DAMASZKUSZ. Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya 2012 közepe óta tömegesen vet be fürtös (kazettás) bombákat - közölte szerdán közreadott jelentésében a több mint 90 ország mintegy 350 civil szervezetét tömörítő Fürtös Bomba Koalíció (Cluster Munition Coalition).
A jelentés készítői áttekintik a fürtös bombák betiltásáról 2008-ban elfogadott és 2010-ben hatályba lépett nemzetközi konvenció megvalósításának helyzetét az egész világon. Szíria nem írta alá ezt az egyezményt.
A fürtös bombák a levegőben szétnyílnak, és több száz "kis bombát" szórnak szét nagy területen. Ezek nem mindig robbannak fel, hanem később megölik vagy megsebesítik azokat - gyakran gyerekeket -, akik rájuk találnak.
A 2013-as jelentés szerint a szíriai kormány 2012 második és 2013 első felében tömegesen használta ezt a fegyvert, amivel számos civil halálát okozta. Fürtös bombák Szíriában legkevesebb 165 embert öltek meg, míg világszerte az ilyen fegyvereknek 190 áldozatuk volt. A jelentés megállapítja, hogy ezeket a "valószínűleg" egyiptomi és orosz fegyvereket régebben, még a jelenlegi polgárháború előtt szállították Szíriába.
2013. július 13-áig 112 állam írta alá vagy csatlakozott a konvencióhoz, amely teljesen megtiltja a fürtös bombák használatát, gyártását, szállítását és raktározását. A világ 17 országa azonban - főként Ázsiában és Európában - folytatja a fürtös bombák gyártását, vagy fenntartja magának a jogot, hogy a jövőben ilyen fegyvereket állítson elő. A gyártó országok között csak három van - az Egyesült Államok, Izrael és Oroszország -, amelyekről biztosan tudják, hogy fürtös bombákat használtak a múltban. A 2013-as jelentés az aláíró országok 4. értekezletére készült, amelyet szeptember 9. és 13. között rendeznek a zambiai Lusakában.

Forrás
MTI