2011. április 2., 16:41

Tőkés: Válságban a magyar identitás

NYÍREGYHÁZA. Tőkés László szerint általános válságba került a magyarság identitása, amelyből csak az önazonosság felvállalásával, a "kallódó és elvegyült magyarok" összegyűjtésével és egyesítésével lehet kilábalni.

Az Európai Parlament alelnöke pénteken a Nyíregyházi Főiskolán megtartott előadása után újságíróknak azt mondta: magyarnak lenni hosszú ideig hálátlan dolog volt, mivel a nemzet Trianon óta mindenütt nemkívánatossá vált, az erdélyi magyarokat pedig hontalannak csúfolták Románia-szerte.

"Az egyszerű pavlovi reflexek is azt diktálják, hogy ha valamiből nem származik haszna az embernek, sőt, ha mindig verést kap miatta, akkor egyre kevésbé kívánja, hogy az legyen, amiért bántják", mondta Tőkés László. Úgy véli emiatt került válságba az identitástudat, sokan letagadták magyarságukat és "idegen nyelvre váltották anyanyelvüket", másokat pedig "mesterséges úton románosítottak el". Beindult az asszimiláció, amely jelenleg az egyik legveszélyesebb folyamat, mutatott rá.

Itt az ideje összeszedni magunkat, és vállalni önazonosságunkat, feladatunk megkeresni és visszatéríteni a kallódó, a félig elvegyült és "dadogó" magyarokat, csak így válhatunk ismét "erős, izmos nemzetté", hangsúlyozta. Mint mondta, a magyarság számára ez létkérdés: a honi magyarok lélekszáma már tízmillió alatt van, az erdélyieké pedig 250 ezerrel fogyatkozott 1990 óta.

Tőkés László arra kér mindenkit, járuljon hozzá "a határok feletti, békés nemzetegyesítéshez." A kettős álampolgárság kapcsán elmondta, olyan sokan jelentkeznek, hogy hetekre előre be kellett osztani az ügyfélfogadást, de azokat is meg kell győzni, akik nem akarnak élni ezzel lehetőséggel.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.