Több vendégmunkás életét vesztette egy közlekedési balesetben Olaszországban

hirek.sk | MTI 2018. augusztus 06., 19:15

Legalább tizenkét külföldi idénymunkás életét vesztette hétfőn a dél-olaszországi Foggia közvetlen közelében egy közlekedési balesetben, egy bolgár rendszámú szállítójármű és egy teherautó ütközött.

Folyik a helyszínelés Fotó: Archívum

Helyi sajtójelentések szerint az afrikai idénymunkások paradicsomot takarítottak be a környező földeken, s éppen az említett bolgár rendszámú furgonban zsúfolták össze őket. A balesetben további három személy is megsérült, köztük a jármű sofőrje is. A legfrissebb jelentések szerint a sérültek nincsenek életveszélyben.

A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. A munkavédelem szempontjait és az idénymunkásokkal szembeni embertelen bánásmódot kifogásoló olasz politikusok, illetve országos és helyi szakszervezeti vezetők azonban első nyilatkozataikban összekötik ezt a mostani balesetet egy másik tragédiával.

Szombaton ugyancsak Foggia környékén hasonló közlekedési baleset történt, akkor négy külföldi vendégmunkás veszette életét, többen megsérültek. Ez utóbbival kapcsolatosan a hatóságok már vizsgálják, hogy nem illegális foglalkoztatásról van-e szó, melynek keretében sokak szerint a munkaadók nem törődtek a munkások biztonságával.

Giancarlo Serafini, a Forza Italia jobboldali párt szenátora, a parlament mezőgazdasági bizottságának tagja felszólította a kormányt, hogy "vessen véget a vérontásnak", amely ezekben a napokban a közutakon folyik. "Egy civilizált államhoz méltatlanok azok a munkakörülmények, amelyek között olyan férfiak és nők dolgoznak néhány fillérért, akik azért kénytelenek kis furgonokban összezsúfolódva utazni, hogy eljuthassanak a földekre" - mondta.

A szenátorral együtt szakszervezeti vezetők is úgy látják, hogy ezeknek az idénymunkásoknak a többségét illegálisan foglalkoztatják, így a munkáltatók nem is törődnek azzal, hogy biztonságosak legyenek ezeknek az európai unión kívülről érkezett embereknek a munkakörülményei. Sürgetik a belügyminisztert, hogy válságtanácskozást hívjon össze a tarthatatlan helyzet orvoslására. Fontosnak tartják, hogy a hatóságok szigorúbb ellenőrzéseket vezessenek be az utakon, és gondoskodjanak arról, hogy az olasz mezőgazdaság számára egyre fontosabb idénymunkásokat emberhez méltó szálláshelyeken helyezzék el.

0 HOZZÁSZÓLÁS