2019. január 28., 20:37

Több tucatnyi halálos áldozata van a venezuelai tüntetéseknek

Legalább harmincöten vesztették életüket az egy hete tartó tüntetéseken Venezuelában, 850 tüntetőt pedig letartóztattak - közölték venezuelai nem kormányzati szervezetek (NGO) hétfőn.

venezuelai-elnokok.jpg
Fotó: Archívum
Uzcátegui nyolc, bírósági ítélet nélkül végrehajtott kivégzésről is említést tett, amelyeket szerinte a rendőrség különleges egységének (FAES) az emberei hajtottak végre.

Egy másik helyi szervezet, a Foro Penal értesülései szerint legalább 850 embert letartóztattak. A Foro Penal vezetője, Alfred Romero szerint a letartóztatottak között 77 kiskorú is van, és hozzátette, hogy az engedély nélküli házkutatások elsősorban a szegényebb kerületekben zajlottak. A szervezet szerint a mostaniakkal már 976-ra emelkedett a letartóztatottak száma az országban.

Venezuelában évek óta tart a súlyos politikai és gazdasági válság, a Nicolás Maduro elnök január 10-i újbóli beiktatása utáni tiltakozási hullám pedig a múlt héten érte el eddigi csúcspontját, amelyen a 35 éves Juan Guaidó ideiglenes államfőnek nyilvánította magát. Az ellenzéki politikust az Egyesült Államokkal az élen több térségbeli ország is azonnal elismerte átmeneti államfőként, szombaton pedig Franciaország, Németország, Spanyolország és Nagy-Britannia is közölte, hogy így cselekszik, ha Nicolás Maduro nyolc napon belül nem ír ki választásokat.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.