Több rendőr ügyel majd a gyerekekre tanévkezdéskor
„Az akcióba nemcsak a közlekedésrendészet munkatársai kapcsolódnak be a lehető legnagyobb számban, hanem a vasúti rendőrség, a határőrség és az idegenrendészet emberei is” – közölte Denisa Baloghová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője.
Baloghová hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a szülők elmagyarázzák gyermekeiknek a közlekedési szabályokat, valamint legalább a legfontosabb közúti jelzőtáblák jelentését. „Hasznos, ha a szülő gyermekével együtt végigjárja az iskolába vezető útszakaszt, hogy csemetéje azt később egyedül is megtehesse problémák nélkül” – tanácsolta a szóvivő.
Hozzátette: a rendőrség azt ajánlja a szülőknek, hogy a gyermekek ruháját, iskolatáskáját, cipőjét vagy sapkáját lássák el fényvisszaverő elemekkel, hogy a sofőrök már távolról észrevegyék a kisiskolást.
A rendőrség az autósokat arra szólítja fel, hogy főként a megállóhelyek, az iskolák és a bevásárló-központok környékén legyenek elővigyázatosak, mivel ezeken a helyeken több járókelő, köztük gyermekek és idősebb emberek is tartózkodnak. „A sofőröknek azt ajánljuk, hogy a gyalogos-átkelőhelyek közelében csökkentsék a sebességet" – fűzte hozzá Baloghová.