2016. július 4., 11:54

Több mint kétszázan haltak meg a bagdadi merényletben

BAGDAD. Iraki tisztségviselők hétfői közlése szerint a korábban feltételezett 120 ember helyett csaknem kétszer annyian, legalább 213-an vesztették életüket az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által vasárnap Bagdadban elkövetett öngyilkos merényletben.
201607041159010.B3.jpg

A dzsihadisták egy csoportja vasárnap hajnalban robbantotta fel robbanóanyaggal megrakott teherautóját az iraki főváros Karrada kereskedelmi negyedének egyik forgalmas utcáján. A merényletben az egészségügyi minisztérium friss bejelentése szerint - a halálos áldozatok mellett - több mint 300-an sebesültek meg.

A muzulmán böjti hónap (ramadán) még nem ért véget. Ilyenkor a hívők csak napnyugta után vehetnek magukhoz ételt és italt, ezért Bagdad utcái éjszaka zsúfolásig telnek emberekkel.   

A hatalmas erejű robbanás és az azt követő tüzek számos épületben tettek komoly kárt. A romos utcákon lassan halad az áldozatok utáni kutatás, illetve azonosításuk is sokáig elhúzódhat. A történtek után Haider al-Abádi iraki miniszterelnök háromnapos gyászt rendelt el, és szigorú büntetést helyezett kilátásba a támadás felelőseinek.   

Ez volt Irakban az idei év legvéresebb merénylete, amely rámutatott arra is, hogy a kormánynak még bőven van tennivalója a főváros biztonságának szavatolása terén. A támadás helyszínét felkereső kormányfő konvoját - közösségi médiára feltett videók szerint - a kerület felbőszült lakosai kövekkel, vizespalackokkal, üres vödrökkel és papucsokkal dobálták meg.   

A közösségi médiafelületeken egy sor bejegyzés azzal vádolta az ország biztonsági erőit, hogy továbbra is használnak a bagdadi ellenőrzőpontokon olyan berendezéseket, amelyek nem tudják kimutatni a robbanóanyag jelenlétét. Egy bagdadi rendőr megerősítette, hogy az öt évvel korábban botrányt kiváltó készülékek még mindig használatban vannak. A berendezéseket Iraknak és más országoknak egy brit üzletember adta el, akit 2013-ban tíz év börtönre ítéltek az Egyesült Királyságban, amiért haszonszerzés miatt életeket veszélyeztetett.   

A kormányerők vidéken elért katonai sikerei ellenére az Iszlám Állam továbbra is ütőképes Bagdad szívében. Az Egyesült Államok támogatta iraki hadsereg a múlt hónapban visszafoglalta a dzsihadistáktól a fővárostól alig 50 kilométerre nyugatra található Fallúdzsát, valamint Tikrítet és Ramádit is bevette, és egyre közelebb nyomul a szélsőségesek utolsó mentsvárának és egyben iraki központjának számító Moszul felé. Egy iraki biztonsági elemző szerint az Iszlám Állam a "megalázó vereségeit próbálta ellensúlyozni" a merénylettel.

Megosztás