Tízezer eurót is elkérhetnek egy útért az embercsempészek
Boross Zoltán az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában úgy fogalmazott, jelenleg az egyik legdinamikusabban fejlődő bűnözői iparág Európában az embercsempészés, amelynek fő szervezői harmadik országokból kerülnek ki. Õk azt vállalják, hogy sok pénzért a kontinensre juttatják az illegális bevándorlókat.
Az alezredes azt mondta: a rendőrséget is foglalkoztatja, miből tudják finanszírozni az útjukat a migránsok, akik azonban nem felelnek őszintén a vonatkozó kérdésre. Tájékoztatása szerint évi több milliárd euró bevételt szereznek az embercsempészek, egy jól működő szervezet akár 4-5 milliárd forintot is fel tud halmozni. A bűnözők kiiktatásának leghatékonyabb módja a jövedelmük, vagyonuk felderítése és elvonása - hangsúlyozta az osztályvezető.
Csökkent az embercsempészési ügyek száma Csongrád megyében
Jelentősen csökkent az embercsempészési ügyek száma Csongrád megyében tavaly, a határzárral kapcsolatos bűncselekmények azonban még mindig komoly munkaterhet jelentenek a rendőrségnek - jelentette ki Lukács János megyei rendőrfőkapitány csütörtökön Szegeden.
A dandártábornok a megyei rendőr-főkapitányság 2016-os évét értékelő sajtótájékoztatón közölte, 2014-ben 201 eljárás indult embercsempészés miatt, a rekordnak számító 2015-ös évben 507, tavaly csupán 53. A megyében szolgálatot teljesítő rendőröknek tiltott határátlépés miatt 2014-ben 32 942 migránssal szemben kellett intézkedniük. 2015-ben 185 384 ember lépte át illegálisan a határt Csongrád megye területén, tavaly csupán 7571 - tudatta a főkapitány.
Az ügyészség tájékoztatása szerint 2014-ben a leginkább érintett Szegedi Járási Ügyészség 148 eljárást indított embercsempészés miatt. 2015-ben 248, tavaly csupán 63 ilyen eljárás indult.
Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője közölte, 2015-ben a Szegedi Járásbíróságra 56 embercsempészési ügy érkezett és fejeződött be, tavaly 44, a Szegedi Törvényszéken pedig 2015-ben 76, 2016-ban 46.
A bíróság ítéletekről kiadott tájékoztatói szerint míg 2014-ben és 2015 első felében is többször előfordult, hogy az embercsempészés miatt a vádlottakra felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki, az elmúlt hónapokban már szinte kivétel nélkül letöltendő büntetést kaptak az elkövetők.
Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió bevándorló tartózkodik
Törökországban jelenleg több mint 3,5 millió bevándorló és menekült tartózkodik - mondta Süleyman Soylu belügyminiszter.
Az Anadolu állami hírügynökség jelentése szerint beszámolt arról, hogy Törökország eddig 3 551 078 embert fogadott be. Soylu szerint ez a szám legalább háromszor annyi, mint ahány migránst az Európai Unió (EU) tagországai együttesen beengedtek a területükre. A miniszter úgy tudja, hogy az EU összesen 866 831 szíriai bevándorló menekültkérelmét fogadta el. Összehasonlításként rámutatott: míg Törökország lakossága 80 millió, az Európai Unióban több mint 500 millióan élnek.
A bevándorlás ügye Törökország számára "lelkiismereti" kérdés - tette hozzá, kiemelve, hogy a török közintézmények, a civilszervezetek és az állampolgárok már több mint 25 millió dollárt költöttek a menekültekre a szíriai válság kezdete óta. Soylu úgy fogalmazott: nyugati barátaival ellentétben Ankara nem csak akkor eszmélt rá felelősségére, amikor 2015 szeptemberében a 3 éves szír kisfiú, Aylan Kurdi holttestét Bodrum partjaira mosta ki az Égei-tenger.
Süleyman Soylu elmondta: Ankara 145 ország 52 ezer szélsőséges állampolgárának beutazását tagadta meg, továbbá kiutasította területéről 99 ország 4369 szélsőséges állampolgárát. Azt is közölte, hogy a török hatóságok 2005 és 2014 között évente átlagosan mintegy 50 ezer illegális bevándorlót fogtak el. Számuk tavalyelőtt meghaladta a 146 ezret, tavaly a 174 ezret, idén pedig már február 7-ig 10 695 volt. A letartóztatott embercsempészek száma 2010 óta 4856 - fűzte hozzá Soylu.

