Timosenko indul az előrehozott elnökválasztáson
KIJEV. Szabadon engedését követően nem sokkal Julija Timosenko ellenzéki politikus bejelentette szombaton, hogy indul a május 25-re előrehozott elnökválasztáson, amelyet a kijevi törvényhozás azt követően írt ki, hogy leváltotta Viktor Janukovics államfőt.
Viktor Janukovics államfő ellenzékének vezéralakja lánya társaságában és hívei ujjongása közepette távozott a kórházból, ahol kezelték, s a fővárosba, a Függetlenség (Majdan) térre tart. Várhatóan estére ér oda.
A politikus, aki kerekes székben hagyta el a kórházat, pártja, a Haza honlapján közzétett nyilatkozat szerint kijelentette, hogy a diktatúra elesett Ukrajnában. "Országunk mától újra láthatja a napot és az eget, a zsarnokság véget ért" - mondta újságíróknak. A hatalom és a tiltakozók közötti összecsapásokban meghalt tüntetőkre utalva úgy fogalmazott, mindent meg kell tenni azért, hogy haláluk ne legyen hiábavaló.
A 450 fős ukrán parlament 322 szavazattal szombat délben fogadott el határozatot Julija Timosenko szabadlábra helyezéséről. A határozatot nem kell jóváhagynia az ukrán államfőnek, aki délután államcsínynek minősítette a kijevi eseményeket és kijelentette, hogy a parlament által hozott döntések illegitimek. Nem sokkal egy harkivi televíziónak adott nyilatkozata után a kijevi törvényhozás leváltotta őt, s május 25-re előre hozott elnökválasztást írt ki.
Timosenkót 2011-ben ítélték hét év börtönbüntetésre az Oroszországgal kötött, Ukrajna számára előnytelen gázszerződés miatt, de az ellenzék és az Európai Unió is politikai indíttatásúnak minősítette az ítéletet. Rossz egészségi állapota miatt a volt kormányfő többször kezelésre szorult a börtönben töltött idő alatt. Szabadon engedésének híre is kórházban érte a politikust.
A brit és a német külügyminiszter megállapodott arról, hogy egyesítik erőfeszítéseiket az új ukrán hatalom támogatása érdekében. "Frank-Walter Steinmeirrel megállapodtunk abban, hogy támogatjuk Ukrajna új kormányát" - jelentette be Londonban William Hague brit külügyminiszter.
A felek erőfeszítéseket tesznek arra is, hogy "meggyőzzék a Nemzetközi Valutaalapot a Kijev számára olyannyira szükséges pénzügyi segítségnyújtásról" - tette hozzá Hague.

Forrás
MTI