2014. december 1., 12:39

Tiltakoztak a dénesdiek a reggeli csúcsforgalom miatt

DÉNESD. A reggeli csúcsforgalom során kialakuló válságos helyzet miatt emelték fel a szavukat a dénesdi lakosok hétfőn reggel. A szervezők hatékony módszernek tartják a tiltakozó megmozdulást.
A petíciós bizottság tagjai úgy vélik, hogy az R7-es gyorsforgalmi út építésével kapcsolatos változtatásokat az illetékesek velük nem vitatták meg, pedig azok veszélyeztetik a helyi forgalom biztonságát és zökkenőmentességét. „Mi, az érintett községek lakosai is fizetjük az adókat, jogunk van a nyugodt, zavartalan közlekedésre és a biztonságra" – hangsúlyozta Eva Takáèová, a petíciós bizottság tagja.

A tiltakozó akció kezdeményezői petíciójukban arra kérik a közlekedési minisztériumot, hogy a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) révén újból sorolja be a 2015-ös költségvetésbe a vonatkozó, már előkészített projekt megvalósításához szükséges pénzeszközöket.

Továbbá azt is kérik, hogy a reggeli csúcsforgalom idején, azaz munkanapokon 6 órától 8:30-ig Dénesd (Dunajská Lužná) és Csölle (Rovinka) községben a rendőrség irányítsa a közlekedést. Ez ügyben a belügyi tárcához fordultak, mert a rendőrség megyei és országos parancsnoksága is elutasította Dénesd község arra vonatkozó kérvényét, hogy a csúcsforgalom során működjön együtt a forgalom irányításában és megszervezésében.

A tiltakozás szervezői Pozsony megyét arra kérik, hogy vezessen be a forgalom zökkenőmentességét biztosító intézkedéseket a tulajdonában levő útszakaszokon. A kerületi és a járási közlekedésrendészethez pedig azért fordultak, hogy munkatársaik segítsenek a tarthatatlan helyzet orvoslásában.

A Nemzeti Autópálya-kezelő Társaságot (NDS) arra kérik, hogy az R7-es gyorsforgalmi út előkészítésébe a Pozsony-Dénesd útszakasz vonatkozásában dolgozza bele a szükséges kiegészítéseket. Jelenleg ugyanis az R7-es kapcsán nem számolnak a gyorsan fejlődő térség bevonásával, így a forgalmi terhelés továbbra is megmaradna az I/63-as útszakaszon, amely áthalad Dénesd és Csölle községen.

Ha az adott térség közlekedésében nem lesz tapasztalható javulás, akkor a dénesdiek és a szimpatizánsaik készek további tiltakozásokat szervezni.
Megosztás