Testpáncélt viselhetett az ősi ördögbéka

A faj a kréta időszakban élt a mai Afrika területén, koponyája hátulsó része tüskés peremű volt, hátán pedig lemezes páncélzatot hordozott, mely némileg a teknős teknőjére emlékeztetett.

Susan Evans, a vizsgálat társszerzője elmondta, eddig is tudták, hogy nagy termetű, és majdnem biztosan ragadozó fajról van szó, ám az új eredmények rávilágítanak, hogy a béka még hatékonyabb páncélzatot viselt, mint hitték. A tüskés testpáncél az akkoriban portyázó dinoszauruszok és krokodilok elrettentésére szolgálhatott.

Először 1998-ban találták meg egy rejtélyes békafaj első csontmaradványait Madagaszkáron, ám csak 2008-ban gyűlt össze elegendő darabjuk a faj azonosításához. Ekkor kapta az ördögbéka, azaz Beelzebufo ampinga nevet. A nagy testű kétéltű a 70-65 millió évvel ezelőtti időszakban élt.

Morfológiájának elemzésre során kiderült, hogy fizikailag a ma már csak Dél-Amerikában megtalálható Ceratophryidae szarvasbékák csoportjába tartozik. Ahhoz, hogy Dél-Amerikából elérje Madagaszkárt, végig kellett volna haladnia egy valószínűleg az Antarktiszon áthaladó folyosón, ami a két földtömeget összekapcsolta. Ez az átjáró azonban a 112 millió évvel ezelőtti időszakra már víz alá került. Ez azt jelentheti, hogy eme békák az elsüllyedés előtt, a dél-amerikai rokonokból fejlődhettek ki, ezzel a Ceratophryidae csoport származását több mint 40 millió évvel tolják hátra az időben.

Az utóbbi öt év folyamán a csapat még több csontmaradványt talált a Beelzebufótól. Az új vizsgálatban az összes töredéket egybegyűjtötték, hogy rekonstruálni tudják az élőlényt. A kutatás megerősítette, hogy tényleg a Ceratophryidae családba tartozik. Az adatok emellett lekicsinyítették méreteit, így már nem a valaha élt legnagyobb béka, testmérete közelebb állhat az akár 25 centiméteresre is megnövő afrikai ökörbékáéhoz.

Az elemzés azt is feltárta, hogy az ördögbéka a véltnél még vadabb külsejű volt. A korábbi vizsgálatok sugallata szerint nagy, gömbölyű feje, éles foga és rövid hátsó lába volt, ám a tüskés nyakfodor, és a bőrébe ágyazódó lemezek meglepetést okoztak. Az ökörbékához hasonlóan vadászhatott, rejtekéből csaphatott le az apró emlősökre.

Egyelőre nem tudják, mire használta páncélját, az egyik lehetőség egyfajta adaptáció a száraz környezethez, ami lehetővé tehette, hogy a talajba fúrja magát, ahol kevésbé volt kitéve a forró napnak. Ezenkívül védelmül is szolgálhatott - számolt be a Híradó.hu portál.