Terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban
Cazeneuve elmondta, hogy a belbiztonsági szolgálat, a DGSI emberei akadályozták meg a terrortámadást, két embert elő is állítottak, és meg is gyanúsítottak.
A tárcavezető tudatta: két francia állampolgárról van szó. Egyikük húszéves, és eddig ismeretlen volt a rendőrség számára, a másik 24 éves, és már volt dolga a bűnügyi igazságszolgáltatással. Rendőrségi források azt is elárulták, hogy az egyik férfi marokkói, a másik pedig togói származású.
Mindkét gyanúsított kapcsolatban állt egy Szíriában tartózkodó francia férfival, akiről az eljárás folyamán igyekeznek kideríteni a hatóságok, hogy ő rendelte-e el, hogy a két elfogott férfi terrortámadást hajtson végre. Egyikük ugyanis beismerte, hogy katonák, csendőrök, rendőrök és más állami tisztviselők ellen terveztek támadást.
Bernard Cazeneuve méltatta a rendfenntartó erők munkáját, akik 2013 óta elmondása szerint már tíz terrortámadást hiúsítottak meg szerte Franciaországban.
Két terroristanő meghalt egy rendőrségi rajtaütésben Isztambulban
Két terroristanő meghalt egy kedd hajnali rendőrségi rajtaütésben Isztambul Gaziosmanpasa kerületében, amely a szélsőbaloldal és a Kurdisztáni Munkáspárt lázadó szervezet fegyvereseinek is kedvelt búvóhelye. Az összecsapásban négy rendőr könnyebben megsérült.
A lövöldözést a két nő kezdte, akik egy lakásban bujkáltak, mire a rendőrség szintén tüzet nyitott - közölte a Dogan hírügynökség.
A Sabah című kormánypárti napilap internetes oldalán azt írta, hogy a két személyt a rohamrendőrség egyik járműve ellen elkövetett december 1-jei robbantással gyanúsították. A lakásban a hatóságok kézigránátokat és különböző fegyvereket találtak.
Az áldozatokat még nem azonosították, de a kerület egyik kisebb illegális mozgalma, az Elnyomottak Szocialista Pártja (ESP) az internetes oldalán azt állította, hogy két tagját, Yeliz Erbayt és Sirin Ötert veszítette el a támadásban.
Robbanás egy isztambuli reptéren
Robbanás történt az isztambuli Sabiha Gökcen nemzetközi repülőtéren szerda hajnalban, két takarító munkás megsérült. A robbanás oka egyelőre nem ismert - közölte a török Pegasus diszkont légitársaság.
A robbanás egy repülőgép parkolóban következett be, az Anadolu török hírügynökség szerint az egyik takarító súlyos fejsérülést szenvedett, a másik a kezén szenvedett sérüléseket. Mindkettőjüket kórházba szállították.
Az incidens nyomán fegyveres rendőrök lepték el a repülőteret: a bejáratoknál fokozták a biztonsági intézkedéseket, és gépjárműveket kutattak át. Egy rendőrségi helikopter cirkált eközben a repülőtér felett.
A nemzetközi repülőtér üzemeltetője közölte, a történtek nincsenek hatással a repülőgépek menetszerű közlekedésével, ugyanakkor a robbanás okának vizsgálata folytatódik. A hatóságok keresik a robbanás okát, egyelőre nem zárják ki a terrorizmust.