2017. január 26., 14:55

Terrorellenes razziát tartottak Bécsben és Grazban

BÉCS, GARZ. Terrorellenes razziát tartott az osztrák rendőrség és az alkotmányvédelmi hivatal csütörtök reggel Bécsben és Grazban - jelentette az osztrák közszolgálati televízió (ORF). A grazi ügyészség közleménye szerint nyolc embert őrizetbe vettek.
201701261158570.g2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Fritz Grundnig, a grazi rendőrség szóvivője az Ö1 osztrák közszolgálati rádióban csütörtök reggel arról tájékoztatott, hogy országos terrorellenes akció keretében rendőrök tucatjai jelentek meg Grazban, Stájerország székhelyén.

Az akcióról szóló értesüléseket megerősítette az osztrák belügyminisztérium szóvivője, Karl-Heinz Grundböck is. További információkat nem közölt, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó.

A grazi ügyészség közlése szerint az akcióban mintegy 800 rendőr vett részt, és nyolc embert őrizetbe vettek. A közlemény szerint terrorista egyesülésben való részvétel miatt nyomoznak.

A Kronen Zeitung című lap arról írt, hogy a grazi bevetés a város északi részén lévő Kalvariengürtel elnevezésű út közelében történt, és "külföldi, elsősorban az arab országok által" finanszírozott muszlim gyülekezési helyeket kutattak át. Hasonló épületeknél tartottak razziát az osztrák fővárosban is - olvasható a lapban. 

A Kurier című osztrák lap úgy értesült, hogy a razziának nem volt köze annak a 17 éves fiatalnak az ügyéhez, akit múlt pénteken vettek őrizetbe Bécsben terrorizmus gyanújával. A lap szerint az akciót hetek óta tervezték, és már egy ideje figyelték azokat az egykori Jugoszláviából érkezett embereket, akik gyaníthatóan egy szélsőséges iszlám szervezetet próbáltak meg kiépíteni, és abba tagokat toborozni.

A Kronen Zeitung című lap szerint viszont a razziának köze lehet ahhoz a Mirsad O. nevű muzulmán "gyűlöletprédikátorhoz", akit tavaly nyáron terrorista szervezetben való részvétel, gyilkosságra való felbujtás és kényszerítés miatt húsz év börtönre ítéltek Grazban. A belügyminisztérium péntekre jelentett be sajtótájékoztatót a nyomozásról.


Németországban elítéltek egy 16 éves dzsihadista lányt egy rendőr megkéselése miatt

Németországban hat év szabadságvesztésre ítéltek csütörtökön egy 16 éves lányt, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet követőjeként megkéselt egy rendőrt.

Az alsó-szászországi Cellében működő tartományi felsőbíróság közleményében Safia G. néven azonosított német-marokkói kettős állampolgárt gyilkossági kísérlet, súlyos testi sértés és külföldi terrorszervezet támogatása miatt ítélték el. A bíróság a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében eljáró szövetségi legfőbb ügyészség indítványát elfogadva szabott ki hat év, fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést.

Elítéltek egy 20 éves német-szíriai kettős állampolgárságú fiatalembert is, ő két és fél év szabadságvesztés büntetést kapott, amiért tudomást szerzett a lány tervéről, és arról is tudott, hogy az IÁ követője, de nem értesítette a rendőrséget a készülő támadásról, ami bűncselekménynek számít.

Safia G. védője a nem jogerős ítélet kihirdetése után közölte, hogy fellebbez a döntés ellen. A zárt ajtók mögött tartott tárgyalás lezárása után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a lány megbánta tettét, és az életveszélyesen megsebesített rendőrnek levelet is írt, amelyben bocsánatot kért. Mint mondta, nincs a világon olyan terrorista, aki bűnbánatot tart és bocsánatot kér áldozatától.

A szövetségi legfőbb ügyészség szerint a Hannoverben felnőtt Safia G. - aki jó tanuló volt, iskolájában szerették, gimnáziumi osztályában még diákképviselőnek is megválasztották - legkésőbb 2015 novemberében azonosulhatott az IÁ nézetrendszerével, és egy online üzenetküldő szolgáltatás révén kapcsolatba lépett a terrorszervezet egyik szíriai tagjával. Elhatározta, hogy csatlakozik a dzsihadistákhoz, s 2016 januárban el is utazott Isztambulba, és felvette a kapcsolatot közvetítőkkel, hogy segítsenek neki eljutni Szíriába. Édesanyja azonban utánament a török városba, és hazavitte.

Az IÁ emberei viszont még Isztambulban rábeszélhették arra, hogy Németországban hajtson végre egy "mártír műveletet". A lány ezzel a céllal ment 2016. február 26-án a hannoveri főpályaudvarra, két konyhakéssel felfegyverkezve.

A szövetségi rendőrség egy munkatársa a pályaudvaron egy rutinellenőrzésen megállította, és elkérte az iratait. A lány kést rántott, és nyakon szúrta a rendőrt, akin életmentő műtétet kellett végezni.

201701261158570.g2.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás