Terjed a kanyarójárvány Szerbiában

A járvány valószínűsíthetően Koszovó szerbek lakta részeiről, egészen pontosan Kosovska Mitrovica környékéről terjedt el, olyannyira, hogy mára újabb négy esetet jegyeztek Belgrádban is, a szerbiai járványügyi hatóságok közlése szerint nekik semmiféle kapcsolatuk nem volt a korábban megfertőződöttekkel.
A helyi hatóságok illetékesei szerint a betegség tüneteivel kezelt egyének egyike sem volt beoltva kanyaró elleni vakcinával. Két újabb, kanyaró gyanújával kezelt személy öt évnél fiatalabb gyermek, a másik két páciens pedig húsz évnél idősebb – áll a szakhatóságok mai közleményében. Az összes beteget elkülönítették, kórházi felügyelet alatt tartják egy – a járványokra és trópusi megbetegedésekre specializált – belgrádi klinikai központban: írja tudósításában a belgrádi Blic napilap, amely cikkében élesen kikel azok ellen, akik a napokban álhíreket terjesztenek a védőoltást illetően. A védőoltás ellenzői ugyanis azt állítják, hogy az autizmust idéz elő.
Belgrádban idén minden eddigi rekordot megdöntött azoknak a száma, akik nem vették fel, illetve nem adatták fel gyermeküknek a kötelező MMR védőoltást, amely egyebek mellett a kanyarótól hivatott megvédeni a szervezetet. A napokban egy, elismert járványügyi szakértők részvételével megtartott tájékoztató jellegű rendezvény botrányba fulladt, amikor a jelenlevő vakcina ellenes „lobbit” képviselő szülők artikulálatlanul ordítozni kezdtek, belefojtva a szakértőkbe a szót, meg sem hallgatva utóbbiak érveit.
A belgrádi Városi Közegészségügyi Intézet négy kanyaró megbetegedést jelentett a Dr. Milan Jovanovic Batut Közegészségügyi Intézetnek. Sajtóértesülések szerint a szerb főváros területére vonatkozólag ma, vagy holnap nyilváníthatják járványnak a szóban forgó vírusos megbetegedést. A járványt az illetékes miniszter hirdetheti ki, miután egyeztetett a Batut Intézet szakértőivel, írja a Blic napilap.
A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett szerdán, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ennek érdekében a szakemberek folyamatosan oltják azokat az 1–14 éves gyerekeket, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat.