2018. március 5., 15:44

Távozik a Demokrata Párt éléről Renzi?

RÓMA. Távozik a balközép Demokrata Párt (PD) éléről Matteo Renzi korábbi olasz kormányfő - jelentette az ANSA hírügynökség hétfőn. A volt miniszterelnök szóvivője azonban nem sokkal később jelezte: nincsen tudomása ilyen döntésről. Luigi di Maio, az M5S vezetője szerint pártjának kellene vezetnie az országot.
201803051357400.renzi02.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Bár az ANSA szerint az erről szóló értesülést közvetlenül egy párton belüli, megbízható forrás megerősítette, Marco Agnoletti szóvivő közölte: ők nem hallottak róla. A szóvivő egyben elmondta, hogy Renzi 17 órakor sajtótájékoztatót tart.

A jelenleg kormányon lévő PD a múlt vasárnap tartott parlamenti választáson a voksok mintegy 18 százalékát szerezte meg, s ezzel messze elmaradt mind az elitellenes, euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalom (M5S), mind a jobbközép pártszövetség eredményétől.

Salvini: a Liga kész meghatározni a kormány politikájának irányát

A vasárnapi olaszországi választásokon győztes jobboldali koalíciónak "joga és kötelessége kormányozni", a Liga pedig kész meghatározni ennek irányát - mondta Matteo Salvini, a radikális jobboldali tömörülés vezetője hétfőn Milánóban.

Olaszok millió bízták meg a Ligát azzal, hogy "megszabadítsa őket a bizonytalanságtól és az instabilitástól", illetve felelősségre vonja Matteo Renzi korábbi kormányfőt és Brüsszelt - hangsúlyozta Salvini. "Olaszországról az olaszok döntenek" - szögezte le. "Nem Berlin, nem Párizs, nem Brüsszel, és nem is a pénzpiacok" - tette hozzá.   

A Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség a szavazatok 37 százalékát szerezte meg a választásokon. A dél-olaszországi szavazatokra is számító, ezért a koalícióban magát pusztán Ligának nevező Északi Liga kapta a legnagyobb támogatást (csaknem 18 százalékot), mintegy 4 százalékponttal megelőzve Berlusconi pártját, a Hajrá Olaszországot (Forza Italia). A két párt erőviszonyától függhet a miniszterelnök-jelölt személye.   

Az Északi Liga vezetője elmondta: pártja kivételes győzelmet aratott, amely büszkeséggel, örömmel és felelősséggel tölti el.   

A római parlament legnagyobb önálló pártja a csaknem végleges eredmények szerint a Luigi Di Maio vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) lesz, amelynek a szavazatok több mint 32 százalékát sikerült megszereznie. Salvini aláhúzta: nem hajlandó egyezkedni a szintén populista és euroszkeptikus Öt Csillag Mozgalommal.   

A piacokat és a gazdasági szakértőket aggodalommal tölti el a választások végeredménye. "Azok a pártok nyerték meg a szavazást, amelyek megfelelő fedezet nélkül állami többletkiadásokat ígértek az embereknek" - hívta fel a figyelmet Friedrich Heinemann német gazdasági elemző. Ezzel nőtt az állami fizetésképtelenség kockázata. Az Európai Uniónak egyértelművé kell tennie az új kormány számára, hogy Olaszországra is vonatkozik a stabilitási és a növekedési paktum a maga adósságkorlátaival - nyomatékosította Heinemann.

Az M5S vezetője szerint pártjának kellene vezetnie az országot

Az Öt Csillag Mozgalmat (M5S) vezető Luigi di Maio hétfőn azt állította, hogy a vasárnapi olaszországi választások eredményei alapján egyedül pártja képviselheti az egész nemzetet, így neki kellene kormányt alakítania.

"Mi vagyunk az abszolút győztesek, mi képviseljük az egész csizmát, Val D'Aostától Szicíliáig" - szögezte le. "Úgy érezzük, az a felelősségünk, hogy kormányt adjunk Olaszországnak" - tette hozzá. "Ma megszületett a harmadik köztársaság, amely az olasz polgárok köztársasága lesz" - mondta római sajtótájékoztatóján.  

A populista, elitellenes, euroszkeptikus pártot vezető politikus szerint a többi tömörülés sikere többnyire lokális volt. A 31 éves Di Maio jelezte: kész bármelyik párttal párbeszédet folytatni.   

Bár a választásokat a Silvio Berlusconi vezette jobboldali pártszövetség nyerte a szavazatok 37 százalékával, a csaknem végleges eredmények szerint az Öt Csillag Mozgalom lesz a római parlament legnagyobb önálló pártja a maga 32 százalékával.   

A mozgalom megháromszorozta parlamenti képviselőinek számát - jelentette be Di Maio, megköszönve a 11 millió szavazónak a támogatást. "Teljes térségekben sikerült megszereznünk a voksok több mint felét, egyes területeken pedig akár a 75 százalékát" - mondta el.   

A politikus szerint a következő kormány munkájában központi szerepet kell kapnia a szegénység, a pazarlás, a bevándorlás, a biztonság és a foglalkoztatás kérdésének. "Történelmi lehetőséget kaptunk, hogy válaszolhassunk ezekre a problémákra, és lehetőségünk van véghezvinni olyan dolgokat, amelyekre már 30 éve várunk" - hangsúlyozta a 2009-ben alapított párt vezetője.

201803051357400.renzi02.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.