2018. július 28., 15:32

Távozik a bíborosi testületből a szexuális zaklatással vádolt érsek

Lemondott a római katolikus egyházat vezető bíborosi testületben elfoglalt helyéről Theodore McCarrick bíboros, Washington szexuális zaklatással vádolt nyugalmazott érseke, és döntését a pápa jóváhagyta - közölték a Vatikánban szombaton.

ima
Fotó: pixabay.com

A vatikáni közlemény szerint Ferenc pápa egy nappal korábban kapta kézhez Theodore McCarrick lemondásról szóló levelét, és beleegyezésével együtt azt kérte tőle, hogy folytasson „imádkozó és vezeklő” életmódot, amíg az ellene szóló vádakat valamiképpen tisztázzák a katolikus egyház vizsgálata során.

A 87 esztendős bíboros a pápa rendelete értelmében június óta nem teljesíthet papi szolgálatot az ellene felhozott gyanú miatt. Hivatalos közlés szerint McCarrick bíborost azzal vádolják, hogy „hitelt érdemlő” állítások szerint negyven évvel ezelőtt, amikor még New Yorkban teljesített szolgálatot, szexuálisan zaklatott egy tinédzser fiút.

Egy egyházi vizsgáló bizottság kiderítette, hogy „hihetőek és megalapozottak” egy hatvanas éveiben járó New York-i üzletember vádjai, amelyek szerint McCarrick 1971-ben és 1972-ben a manhattani St. Patrick-katedrálisban karácsonyi éjféli misére készülődve simogatta és más módokon is zaklatta őt, aki akkoriban ministráns volt. Állítása szerint a pap két évtizeden át zaklatta. Az érsek tagadja a vádat.

Theodore McCarrick, aki 2000-2006 között volt Washington érseke, egyike a legmagasabb rangú amerikai katolikus főpapoknak, akiket szexuális visszaéléssel vádoltak meg. Az Egyesült Államokban az elmúlt években több ezer katolikus pap volt érintett zaklatási botrányokban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.