2016. június 14., 07:45

Tanulmány: az IÁ-hoz csatlakozó gyerekek "időzített bombák" lehetnek

BELGRÁD, SZARAJEVÓ. Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez eddig több mint 80 bosznia-hercegovinai gyerek csatlakozott, akik hazatérésük után komoly biztonsági kockázatnak és "időzített bombának" számítanak majd - derült ki egy boszniai civil szervezet által tanulmányból, amelyet a Politika című szerb napilap ismertetett nagy terjedelemben.
201606132022550.kids01.jpg

Az Atlanti Kezdeményezés nevű szervezet szerint jelenleg is több mint 80 ilyen gyerek tartózkodik az Iszlám Állam által ellenőrzött területen Szíriában és Irakban. A boszniai muszlimok nagy számban csatlakoztak az IÁ harcaihoz, arányukat tekintve a legtöbben innen mentek el a harcterekre, miközben a balkáni országok közül Koszovóból, Albániából, Macedóniából, Montenegróból és Szerbiából is többen csatlakoztak az IÁ harcaihoz.

A tanulmányból az derült ki, hogy 2013 és 2015 között Bosznia-Hercegovinából körülbelül 188 férfi vett részt harcosként az iraki és a szíriai összecsapásokban, számuk azonban 2015 végére jelentősen csökkent, már csak 91-en voltak miután 50-en meghaltak, 47-en pedig visszatértek hazájukba. 2016 áprilisában már az ott harcoló boszniaiak kevesebb mint fele volt felnőtt férfi, 52 nő és 80 gyerek is részt vett a harcokban. A gyerekek a családjaikkal utaztak a térségbe, és többen is beálltak az IÁ harcosainak soraiba.

Szemtanúk és a közösségi hálók megfigyelései alapján a 13-14 éves fiúkat katonai kiképzésnek vetik alá, mielőtt a harcoló alakulatokhoz küldik őket. A civil szervezet információi szerint a harcokban már legalább egy kiskorú életét vesztette.

Azok a boszniai gyerekek, akik a harctérről visszatérnek, bárhova is kerüljenek, potenciális fenyegetést fognak jelenteni az adott ország számára.

2016-ra szinte nullára csökkent a szíriai harcokhoz csatlakozók, illetve onnan visszatérők száma. Ennek oka az, hogy Bosznia-Hercegovina törvényben tiltja a külföldi harcokban való részvételt, illetve a toborzást és a kiképzést, és azokat is bünteti, illetve megfigyeli, akik visszatértek a harcterekről.

A boszniai muszlimok többsége kerüli a szélsőségeket, de többen is csatlakoztak az iszlám radikális ágához, a szalafista mozgalomhoz, amelyet az 1992-1995-ös boszniai háború idején a térségbe érkező külföldi harcosoktól, a mudzsahedektől vettek át. A radikális muszlimoknak, a szalafitáknak és a vahabitáknak több kiképzőtábora is van Bosznia-Hercegovinában, létüket és a tevékenységüket azonban igyekeznek titokban tartani, a legismertebb táborként azonban az észak-boszniai Gornja Maocát emlegetik.

Megosztás