Tanítók: a tanulmányi eredmények romlanak, a minisztérium mégsem tesz semmit

A PISA eredmények legfőbb üzenete, hogy tanulóinknak a legalapvetőbb területeken vannak lemaradásaik, mint az olvasás, a számtan és a bennünket körülvevő természeti törvények értelmezése – jegyezte meg Crmoman.
„Lehet bármiféle véleményünk a PISA tesztekről, mindenki ugyanazokat a feladatokat kapta, mi mégis lemaradtunk a szomszédok mellett. Az előző kormány intézkedési tervet állított össze az eredmények javítása érdekében, de nem teljesítette. A végrehajtott intézkedéseket is felemásnak tartjuk. Nem elég csak meghirdetni a szövegértés versenyének évét és néhány, a sajtó szempontjából hatásos lépést megtenni, ha nem történik meg a hiányzó könyvtárak rendszerszerű megépítése, ha a meglévőkben nem fejlesztik kellő rendszerességgel a könyvállományt, és ha az iskolai könyvtár nem válik vonzó és kellemes hellyé a diákok számára” – nyilatkozta Crmoman.
A miniszteri székben egy víziók nélküli miniszter ül
Már jó néhányszor megismétlődött, hogy a miniszteri széket egy átgondolt, rendszerszerű változások víziója nélküli miniszter foglalta el, az elképzeléseket menetközben gyártja, megvalósításuk még a láthatáron sincs. A környező országokban alapvető megoldásokról döntenek, mely elősegíti iskolarendszerük fejlődését – állítja Crmoman.
„Egy helyben topogunk, ami a jövőben visszaüthet” – hangsúlyozta. A tanítói kamara állítja, hogy a miniszter részéről egyetlen olyan lépést sem tapasztalt, mely alapvetően hozzájárult volna az ország oktatásügyének javulásához. „Valamennyi eddigi intézkedést felemásnak és mindenfajta rendszert nélkülözőnek tartunk. Mintha a minisztériumnak és a kormánynak sem lenne bátorsága szembenézni a tárca legfőbb kihívásaival, mint például a finanszírozás, a bérek, az óvodák, az asszisztensek, a tankönyvek vagy a felszerelés kérdése” – olvasható a Szlovák Tanítói Kamara (SKU) állásfoglalásában.
Állítják, Szlovákiában egy furcsa kísérlet tanúi lehetünk, amikor egy alulfizetett rendszertől legalábbis átlagos eredményeket várunk. „Ha a készülő reform szigorúan a kormányprogramban megfogalmazott keretekhez tartja magát, akkor nem lesz semmiféle reform. Az csupán a jelenlegi nem kielégítő helyzet kozmetikázása lesz, az alapvető problémákat nem oldja meg. Véleményünk szerint legfőbb ideje törekvő célokat kitűzni, behozni a lemaradást, és az eljövendő generációk számára tisztességes feltételeket biztosítani a globális környezet szakmai világába való belépéshez. Félmegoldásokra valóban nincs idő” – szögezte le Crmoman.
Plavèan a reformok beindítását szorgalmazza
Peter Plavèan oktatási miniszter évértékelőjében egyik legfontosabb lépésnek a regionális és felsőoktatási reformok bevezetésének beindítását tartja. Jelentős fontossággal bír a pedagógiai és szakalkalmazottak 2016. szeptember 1-től érvényes 6 százalékos béremelése, illetőleg a kormányprogramban foglaltakon kívül a bérek további emeléséről, tehát ez év szeptember 1-től további 6 százalékos emelésről szóló tárgyalások. Kiemelte továbbá a tehetséggondozás, valamint az első három évfolyam fizikai mozgásvizsgálatának általános felmérése terén elért előrelépést. Szeptemberben kísérleti céllal újabb tesztelési szoftverek beindítását tervezik. Elégedettségét fejezte ki Szlovákia soros uniós elnöksége kapcsán is, melynek keretében a minisztérium 20 rendezvény gazdája volt. Az Európai Tanács mindemellett jóváhagyta a fiatal kutatók, illetőleg a fiatalokkal való munka újfajta megközelítésére, a tehetségük felfedezésére és fejlesztésére irányuló támogatást. Figyelemre méltó a tárcavezető szerint a fiatalok körében a szélsőségek megelőzésére irányuló feladatok megoldása terén nyújtott teljesítmény is. A tanítói kamara szerint az alapiskolák történelem oktatásának egy tanítási órával történt bővítése a szélsőségek és a demagógia megfékezése terén abban az esetben lehet sikeres, ha a tanítók hatékony segítséget kapnak, elsősorban megfelelő tankönyvek, illetőleg módszertani és digitalizált segédeszközök formájában. Ugyanakkor a kamara szerint a szélsőségek megelőzésével átfogóbban, több tantárgy keretében kellene foglalkozni.
Plavèan szerint a kedvezőtlen szociális helyzetben lévő tanulók felzárkóztatására irányuló programok támogatása is fontos. Említést tett az alapiskolák személyi feltételei asszisztensekkel és más speciális munkaerővel való megerősítéséről, melyre 50 millió eurót különítettek el, valamint a 30 millió euró támogatást élvező Nyitott iskola nemzeti programról, illetőleg az alapiskolák és óvodák kapacitását bővítő támogatások folytatásáról.
A PISA felméréssel kapcsolatban arra kérte a pedagógusokat, segítsenek a tanulóknak leküzdeni ezeket a hátrányokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, fontos a megfelelő pedagógusképzés, a pedagógusok bérének megemelése, melyet a társadalom többi rétegének fizetéseihez képest a tárcavezető még mindig alacsonynak tart. Az általános béremelés mellett a kezdő pedagógusok bérének rendezését is fontosnak tartja.