2011. július 3., 09:51

Tanácskozik a Fidesz

BUDAPEST. Ma tartja XXIV. kongresszusát a Fidesz. A Millenáris Parkban rendezendő tisztújító tanácskozáson várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.

A kongresszus tagjai és a meghívottak tíz órára teljesen megtöltötték a Csodák Palotáját, amely otthont ad a rendezvénynek. A résztvevők felállva, tapssal fogadták a helyszínre tíz óra után néhány perccel megérkező Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnököt, aki a küldöttek között foglalt helyet.

A résztvevőket a házigazda II. kerületi polgármester, Láng Zsolt köszöntötte, majd Nagy Gábor Tamás, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke 1.824 küldött mandátumának igazolására tett javaslatot, amelyet a kongresszus egyhangúlag elfogadott. Tájékoztatása szerint 912 fő szükséges a határozatképességhez. Mivel a tanácskozás megnyitójáig 1.425-en regisztráltak, a kongresszus határozatképes - jelentette be Nagy Gábor Tamás.

Ezt követően Gál Kinga és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő, a kongresszus levezető elnökei ismertették Horst Seehofernek, Bajorország miniszterelnökének, a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének üdvözlő levelét, amelyben a német politikus azt írta: hatalmas munkát végzett a magyar EU-elnökség, a mérleg "lenyűgöző", különösen most, az EU adósságválságának nehéz időszakában. Emellett pártja, a CSU támogatásáról biztosította a Fideszt.

Videoüzenetben köszöntette a tanácskozás tagjait Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője is, aki szintén méltatta a magyar uniós elnökséget.
A kongresszus vendégei között van, mások mellett, Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Széles Gábor vállalkozó, Buzánszky Jenő, az egykori Aranycsapat tagja, Kun Miklós történész, valamint a határon túli magyar szervezetek képviselői.

A végig a sajtó nyilvánossága előtt zajló kongresszuson először a választmány, az országgyűlési képviselőcsoport, az elnökség és az európai parlamenti frakció beszámolóját hallgatják meg és fogadják el a küldöttek. A tisztújítást követően a megválasztott vezetők mondanak beszédet, majd sajtótájékoztatóval zárul a rendezvény.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.