Talán a kínai elnök is ott lesz Szingapúrban
Nem kizárt, hogy Hszi Csin Ping kínai elnök is jelen lesz Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök június 12-i szingapúri csúcstalálkozóján, és tárgyal mindkettejükkel - jelentette vasárnap a KBS News dél-koreai hírtelevízió diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Az április 27-én tartott Korea-közi csúcstalálkozón a két ország elnöke elfogadta az úgynevezett panmindzsoni nyilatkozatot, amelynek harmadik pontja arról szólt, hogy még az idén, vagyis 65 évvel a fegyverszüneti egyezmény aláírása után, Szöul és Phenjan aláírja a békemegállapodást.
Kína fontos szerepet játszott a Korea-közi csúcstalálkozó megvalósulásában, valamint abban, hogy Észak-Korea ígéretet tett a félsziget atommentesítésére. Kim Dzsong Un 2011-es hatalomra kerülése óta a Kína és Észak-Korea közti szövetség meglazulni látszott, Peking ugyanis nem nézte jó szemmel a közvetlen szomszédságában folytatott atomkísérleteket. A döntő fordulatot az jelentette, hogy miután Kína - részben amerikai nyomásra - betartotta az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyre szigorúbb szankcióit, a több mint 90 százalékban Kínán keresztül bonyolódó észak-koreai külkereskedelem jelentős mértékben csökkent. Ez játszhatott közre abban, hogy miután kitűzték a Korea-közi csúcstalálkozó időpontját, valamint tervbe vették Kim Dzsong Un ezt követő találkozóját Donald Trump amerikai elnökkel, Kim Dzsong Un titokban Pekingbe látogatott, beiktatása óta első alkalommal utazott külföldre.